29513. lajstromszámú szabadalom • Javított iratrendező
-> 2 -vezetőlapon egy (f) rúgó van alkalmazva, j mely a (c) hornyok közé betolt (d) alap- j lapot fölfelé nyomja, úgy hogy ez ki nem csúszhatik. A gyűjtő-szerkezetet az első árambeli foganatosítási alak szerint az ismeretes (g) fölfűző kengyelek alkotják, melyeket a (h) emelőkkel nyitni és csukni lehet; ezek helyett a 4. és 5. ábra szerint (i) szorító-kampókat is lehet alkalmazni, melyek a (d) alaplapon vannak megerősítve és melyeknek fölső végei az iratok összetartása czéljából le vannak hajlítva. Természetesen itt is az a fontos, hogy a (d) lapot a (b) vezetékből kivenni s ebbe betolni lehessen. SZABADALMI IGÉNYIÍK. 1. Javított iratrendező, az által jellemezve, hogy az iratok rendezett gyűjtésére szolgáló szerkezet a külső borító lapba kicserélhetően van befoglalva, oly czélból, hogy az iratok száma szerint kisebb-nagyobb gyújtószerkezetet lehessen fölhasználni. illetőleg ezt használat közben is ki lehessen másikkal cserélni. 2. Az 1. pontban igényelt iratrendező foganatosítási alakja, az által jellemezve, hogy az (a) borító lapba (b) vezető lap van beerősítve, melynek (c) vezető hornyai közé a rendező szerkezet (d) alaplapját be lehet tolni. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS wSS-lVÉNYTÁR&AftÁG NYOMDÁJA MUDAPB8TB*