29321. lajstromszámú szabadalom • Eljárás patkók kapaszkodóinak tömeges előállítására
lyűvel minden nyomásra két kapaszkodó munkáltatik elő, illetve készül el és üttetik le a szelvényrudakból. A három- és ötrészű kölyűkhöz való (B) matriczák a szelvényvasaknak megfelelő alakban vannak kiképezve s azoknak pontos és alakjuknak megfelelő alátámasztását kellően biztosítják. A megmunkálandó alakvas megerősítése czéljából a matriczákon csavarok által beállítható tartólemezek vannak elrendezve. A sajtókölyűk a matricza sajátos összeállítása által úgy egyszeres, mint kettős vagy többszörös szelvényrudaknál is alkalmazhatók, minek következtében a rudak lyukasztása és szétvágása illetve azoknak kapaszkodókká való földarabolása által elérhető teljesítmény lényegesen fokozható. Az eljárás a következő: A szelvényrudat a matriczára fektetjük és a.nnyira toljuk előre, hogy a kölyű (a) része dolgozzék, vagyis a rudat átlyukaszsza. Erre a rudat jobban előre toljuk, úgy hogy az (a b) részek dolgozzanak, míg a harmadik sajtónyomásnál mind a három (a b c) rész működésbe jön. A negyedik sajtónyomásnál a rúd végén lévő első kész kapaszkodó leüttetik s egyidejűleg a következő kapaszkodók az (a b c) részek által előmunkáltatnak. Minden további sajtónyomásra egy késs kapaszkodó esik le a rúd végéről s egyidejűleg a következő darabok előmunkáltatnak. Az ötszörös sajtókölyűnél a folyamat ' ugyanaz, csakhogy egy helyett mindig két i kapaszkodó készül el és üttetik le egyide! jűleg. A kölyűknek és a matricza lyukaij nak alkalmas elrendezése folytán lehetővé válik, hogy kettős vagy többszörös szel! vényrúd esetében egysasrre három, négy vagy több kapaszkodó készüljön el. A kész | darabok az éles kölyűkkel való megmunká-i lás következtében oly simára vannak kidolgozva, hogy utólagos megmunkálásra nincs | szükség, mely körülmény a tömeges gyártásnál rendkívüli fontossággal bír s a kapaszkodók hegeszthetcségét lényegesen fo-i kozza. SZABADALMI IGÉNY. ! I Eljárás patkók kapaszkodóinak hideg úton való tömeges előállítására, jellemezve az által, hogy az egyszeres, kétszeres vagy többszörös alakvasakat három, öt vagy több működő résszel bíró sajtókölyűk és vágók segélyével az előmunkálás alkalmával átlyukasztjuk, úgy hogy a sajtó negyedik és minden következő nyomására egy vagy több kész kapaszkodó üttetik le s egyúttal a következő kapaszkodók előmunkáltatnak s az éles kölyűkkel való megmunkálás következtében hegesztési fölületükön minden salaktól és egyéb tisztátalanságtól megszabadíttatnak. (1 rajzlap melléklettel.) 'ÍSZVÉNV ASPÍSAC. NYOWAA' BtJDA*>ESTF«