29171. lajstromszámú szabadalom • Berendezés erős lejttörésnek forgó alvázak által több pontban alátámasztott hosszú vasúti kocsikkal való bejárására

- 3 -teszi kettős vágányok fektetését szükségessé, | melyek a lejttörések görbéiben feküsznek. | Ezen berendezés magyarázatára szolgál- j jon a mellékelt rajzok 2. ábráján föltüntetett vágányelrendezés. A 3. ábra a rajzon fönt levő sínszálon át vett keresztmetszeteket, a 4. ábra pedig a vágányok középvonala szerint vett hosszmetszeteket tüntet föl. Az ábrákon látható minden egyes kerék a kivitelben egy forgóalváznak felel meg. A forgóalvázak (s) kerekei kétszeres nor­mális szélességben s középen (t) nyom­koszorúval képeztetnek ki és oly módon köttetnek össze a forgóalvázakkal, hogy a a kocsinak sík vagy állandó lejtésű szaka­szon való haladása alkalmával a kerekek a végighúzódó vágányon gördülnek és pedig a szélső forgóalvázak kerekei a kocsitól elforduló járólapjukkal, a közbenső alvázak kerekei pedig a kocsi felé néző járólapjuk- j kai állnak a síneken. A szélső alvázak kere- j keinek nyomkoszorúi a sínfej belső élén, a közbenső alvázak kerekeinek nyomkoszorúi pedig a sínfej külső élén feküsznek. A nyomó­koszorú másik oldalán fekvő keréklapok ezen pályaszakaszokon alátámasztás nélkül maradnak. A konkáv (homorú) ívbe való befutás alkalmával, melynél (mint a rajzból látható) a magasbított (u) sín a végigmenő sín külső oldalán van elrendezve, a közbenső alvázak kerekeinek külső járólapjai a maga­sabban fekvő külső sínekre futnak föl, míg a kocsi végeinek alvázai úgy mint előbb, az alacsonyabban fekvő végigmenő síneken fognak tovább gördülni. Eközben az összes kerekek külső járólapjaikon gördülnek. ' Konvex görbén (hegyháton) való áthaladás alkalmával a megfordított eset következik be. Most a szélső alvázaknak belül fekvő járó­lapjai feküsznek a végigmenő síneken belül fekvő (u) magasbított sinekre, míg a köz­benső alvázak kerekei befelé néző járólap­jaikkal gördülnek tovább a végigmenő vágá­nyon. Ezen esetben az összes kerekek belső járólapjaikon futnak. A vágányok és kere­kek ezen berendezése következtében tehát az összes kerekek fölfekvése és a kocsi egyenletes alátámasztása erős lejttöréseken való áthaladás alkalmával is teljesen bizto­sítva van. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés erős lejttöréseknek forgó­alvázak által több pontban alátámasz­tott hosszú vasúti kocsikkal való bejárá­sára, jellemezve azáltal, hogy a lejt­törésekben a kocsi máskülönben alá nem támasztott forgóalvázainak vezetése czél­jából magasbított (u) segédsinek vannak elrendezve. 2. Az 1. igényponttal védett berendezés egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a magasbított segédsinek a fő­vágány lejttöréseinek helyein, aszerint amint a fővágány sineinek Ívelése kon­káv vagy konvex, a fővágány külső vagy belső oldalán vannak elrendezve, vagy megfordítva, ahol a forgóalvázak járó­kerekei a nyomkoszorú mindkét oldalán járólapokkal bírnak és oly módon van­nak elrendezve, hogy a lejttörések helyein az összes kerekek külső, vagy pedig az összes kerekek belső járólapjaikkal gör­bülnek a fő- és segédsineken. (1 rajzlap melléklettel.) >Í8£VÉNY TABU/WK! NvpVtM.y eiW/SPEeTÍ*-

Next

/
Oldalképek
Tartalom