29015. lajstromszámú szabadalom • Szerszám csavarorsós kapcsolással bíró vasúti kocsik össze- és szétkapcsolására
— 2 — Ekkor a szerszámot az (a) nyél li örül forgatja, úgy hogy a (d) kengyel a vízszintes helyzetbe kerüljön. Minthogy a (b) szakái a (d) kengyel felé ki van hajlítva, az (f) kivágás pedig elég mély, eme forgatás közben a csavarorsó az (f) kivágásból ki nem léphet, a (d) kengyel azonban a csavarorsós kapcsolás kapcsolókengyele alá lép és ezt megtámasztja, úgy hogy a munkás ki most a csavarorsót az által, hogy a nyelet az ütközőre fekvő pontja körül függélyes síkban forgatja, — a csavarorsóval együtt a kengyelt a másik kocsi vonóhorgába való beakasztása czéljából akkor is fölemelheti, mikor a kengyel az ezt a csavarorsóval összekötő csap körül oly könnyen foroghat, hogy a kengyel saját súlyának hatása alatt állandóan a függélyes helyzetben maradjon. Ugyanúgy történik a tartalékkapcsolás bekapcsolása és a kikapcsolás, míg a kapcsolásnak esetleg szükségessé váló meghúzása a vonat összeállítása után veszély nélkül kézimunkával is történhetik. SZABADALMI IGÉNY. j ' Szerszám csavarorsós kapcsolással biró vasúti kocsik össze- és szétkapcsolására, jellemezve egy megfelelő nyélen alkalmazott. lényegében véve háromszögletű, azonban a vezetés megkönnyítése czéljából megfelelő gyöngén görbülő vonalak által határolt, a kapcsolás csavarorsójának megfogására szolgáló (f) kivágással ellátott és egyoldal felé némileg kihajló (b) szakái és a szakái amaz oldalán, mely felé az kihajlik, az (f) kivágás mellett elhelyezett, a szakálra merőlegesen álló, ezt egyúttal a nyélen is rögzítő és a kapcsolókengyel megtámasztására szolgáló (d) kengyel által, mely szerszámnál a (b) szakái az (a) nyélen legelőnyösebben akként van megerősítve, hogy annak egyik éle vagy az ezen kiképezett kiugrások a nyél megfelelő hasítékaiba fogódzanak és egyúttal a nyél vasalását is képezzék. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNY T ÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN