28982. lajstromszámú szabadalom • Csizma szétnyitható szárral
(6) rúd s ennek retesz gyanánt szolgáló alsó (8) feje a (7) spirálrúgó ellenében kiemelhető a (3) záró kampó fejéből, mikor is a csizmaszár a 3. ábrán látható módon két felé nyílik. A csizma ekkor könnyen fölhúzható és a (3) záró kampó betolásával szorosan összecsukható (3. ábra pontozott vonalai), mikor is két oldalt egy-egy zárt rés keletkezik, mely teljesen el van zárva és a közönséges csizmáknál látható oldalvarrás benyomását teszi a nélkül, hogy a csuklóból valami látszanék. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Csizma szétnyitható szárral, az által jellemezve, hogy a csizma szára hosszában két oldalt, közel a lábfejig, föl van vágva és az így keletkező két csizmaszárrész széleibe egy-egy csuklós aczélvagy egyéb anyagú pánt van bevarrva, vagy más módon beerősítve, úgy hogy a csizma szára a két szárrészt összefoglaló zárószerkezet megoldása után előre és hátra szétnyitható a csizma lehúzásának megkönnyítése czéljából. ] 2. Az 1. pontban igényelt csizma, jellemezve az (1) csap körül forgó (2) pántokból álló csuklók által, melyeknek egyik szára egy (3) záró kampót, másik szára egy záró szerkezetet hord, mely záró szerkezet egy rúgó által záró helyzetben tartott (6 8 9) reteszből áll, mely a hozzá erősített (10) fül segélyével kiemelhető a beakasztott (3) záró kampóból a csizmaszár szétnyitása czél-I jából. (1 rajzlap melléklettel.) "ALIAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG IVOMTijU* BlJOAPífiTEN