28950. lajstromszámú szabadalom • Készülék törött lábaknak a rögzítő kötés egyszerűbb alkalmazhatásához való beigazítására
részt (9) karba akasztjuk, a (7) csavaranyát pedig akként forgatjuk, hogy a sínen kifelé haladva, (8) hüvelyt (9) karostól együtt magával viszi. A (10) rúd folytán ezen mozgás a lábfejre és (5) kengyelre szintén átvitetik, s mivel a (3) sín vége az ülcsont miatt föl nem csúszható (2) hüvelyhez támaszkodik, ez által a láb erősen ugyan, de lassanként s így a betegre csak csekély fájdalommal kinyújtatik. Mivel a (4) lábheveder a lábháthoz és sarokcsonthoz támaszkodik, a húzás a láb tengelyével egy vonalba esik, minek folytán a nyújtás közben elfordulás vagy elcsavarodás nem jöhet létre. Egyúttal a törött csontok végeit pontosan megfelelő helyzetükbe hozhatjuk s a lábat egyéb esetleg szükséges megfelelő kezelésben is részesíthetjük. Hogy meddig kell nyújtani a törött lábat, azt a (6) mutató szabja meg, melyet a másik láb hossza szerint állítunk be és 1 erősítünk meg, s melybe végül a kellő nyújtás után (12) kereszttartó beleütődik. 1 Miután ilyen módon a törött lábat teljesen beigazítottuk, fölemeljük és alátámasztjuk az által, hogy a (3) sín szabad vége alá I a tetszőleges szerkezetű (11) bakot állít- ! juk; ezután elkészítjük a rögzítő kötést, ; mely a (3) sínt [(2) hüvely nélkül], vala- | mint a (4) lábhevedert, (5) kengyelt és (12) kereszttartót is magában foglalja. Midőn a j kötés megszilárdult, (10) rúd kiakasztása és eltávolítása után (3) sínt hosszában ki- i húzzuk belőle, mely művelet minden nehézség nélkül eszközölhető; azután (1) övet vesszük le s végül (5) kengyelt a lábujjak fölött, (12) kereszttartót pedig a kötésbe fúrt lyukon keresztül oldalvást kihúzzuk. Ezután a kereszttartó kihúzhatására fúrt lyukat ismét betapasztjuk; (4) lábhevedert az immár teljesen kész kötésben hagyjuk. Az eddigiekből látható, hogy mánybeli készülék segélyével egy orvos úgy a törött láb beigazítását, mint a kötés alkalmazását egymaga teljesen pontosan és gyorsan elvégezheti, a nélkül, hogy bármi ' (1 rajzlap ni segítséget kelljen igénybe vennie s a betegnek nagy fájdalmat okozna. Hogy a belső bokatörések esetén a gyakran szükséges lábfej-befordítást eszközölhessük, nem kell egyebet tennünk, mint (12) kereszttartót (3) sínre ferdén állítani, a mit például egyszerűen úgy eszközölhetünk, hogy a kereszttartó fúratát, melyen a (3) sín átmegy, megfelelő ferdére készítjük. SZABADALMI IGÉNYEK 1. Készülék törött lábak a rögzítő kötés alkalmazása előtti beigazítására, jellemezve egy a lábszár alsó oldalát megfekvő s egyik végével a czombonelnem csúsztathatóan alkalmazott (2) hüvelyhez támaszkodó, másik végén csavarmenettel és négyszögű keresztmetszettel bíró (3) sín és ennek ezen utóbbi végére (8) hüvely közvetítésével szerelt (9) káráltál, melyet (8) hüvely és (7) csavaranya segélyével a sínen forgás nélkül eltolni lehet és mely (10) rúd által a beigazítandó láb fejére alkalmazott ismeretes (4) hevederrel oldhatóan van összekötve, úgy hogy (9) karnak a sínen való eltolásakor a lábszár lassanként kinyújtható, mi mellett (3) sín által egész hosszában alátámasztatik. 2. Az 1. alatt igényelt készülék foganatosítási alakja, jellemezve a (3) sínen forgás kizárásával eltolható, a lábtalp széléhez lehető pontosan illő (5) kengyel által, melyet a lábtalphoz illesztünk oly czélból, hogy ennek támasztékául szolgáljon és a nyújtásnál való elfordulását és mozgását megakadályozza. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt készülék foganatosítási alakja, jellemezve az U-alakúan görbített fémrúdból álló (5) kengyel által, mely a (3) sínen forgás kizárásával eltolható (12) kereszttartó lyukaiba van bedugva, mi mellett a kereszttartó fúrata, melynél fogva az a sínre tolatik, ferdén állhat oly czélból, hogy ez által a kengyel és a lábfej megfelelően ferde helyzetbe legyen hozható. ellóklottel.) f*LUt KÍCSBVÉN YTÁMAÍÁG NYOMDÁJA BUDAPB8T JTN