28937. lajstromszámú szabadalom • Készülék széntartalmú folyadékoknak tüzelőanyag gyanánt való fölhasználásával
- 2 — szában egy sor perforáczióval bír. (bl) e csőnek föltekercselt hajlékony vége, melynek czélja, hogy a gőz túlhevíttessék, mielőtt bejutna a befogadó kamrába. (b2) az olajvezető cső, mely bármely alkalmas helyen lehet a befogadó kamrába bevezetve. E cső szintén föl van tekercselve a befogadó kamra végére és pedig ugyanolyan módon, mint az említett gőzbevezető cső és ugyanazon czélból (a mint ez a rajzon látható), clZSlZ, hogy az olajat valamely alkalmas hőfokra lehessen előmelegíteni. Lényeges követelmény a jelen találmánynál, hogy az olaj előbb legyen fölmelegítve, mielőtt még az a befogadó kamrában a gőzzel találkoznék, (c) az elgőzölögtető retorta, mely benyúlik a tüzelő kamrába, (cl) az elgőzölegtető retortában elrendezett fúvóka, melyen keresztül a gázalakú tüzelőanyag a tüzelő kamrába jut, a hol annak elégése megy végbe, (d) a keverő kamra, mely keresztülmegy a befogadó kamrán és az elgőzölögtető retortába torkol. Ezen (d) kamra azon része, mely a befogadó kamrában foglal helyet, tetején és fenekén (dl) perforácziókkal van ellátva, míg ama része, mely az elgőzölögtető kamrába nyúlik, köröskörül perforálva van. (e) egy fül, melynek segélyével a készülék helyzete megváltoztatható, a mint ez alább le van írva. (f) (1. ábra) valamely nem olvadó anyagból álló lángterelő test, mely a tüzelő kamrában a fúvókával szemközt van elhelyezve és a láng irányítására és megtörésére szolgál a meleg jobb szétosztása czéljából. A készülék működésének módja már most a következő: Föltesszük, hogy a kazánban közönséges tüzelőanyaggal gőzt fejlesztettünk és a készülék, a mint azt föntebb leírtuk, alkalmas állásban, helyzetében a tüzelő • berendezés valamely lemezéhez rögzítve, van elhelyezve, miközben az elgőzölögtető retorta a tüzelő kamrába benyúlik, míg az olaj és gőz bevezetésére szolgáló csövek végei a tüzelő ajtón keresztül abból kinyúlnak. E csővégek össze vannak kötve az olajilletőleg gőzvezetékkel megfelelő nyomó szivattyúk vagy injektor ok közvetítésével. Az ellenőrző csap meg van nyitva, a fölmelegített olaj és a gőz egyenletesen benyomul a befogadó kamrába, és pedig a gőz a (b) cső fenekében lévő perforáeziókon keresztül, az olaj pedig a (b2) csövön át, a honnan azok a (d) keverő kamrába, innen pedig a (c) elgőzölögtető retortába jutnak, mely utóbbi a tüzelő kamrába benyúlik és így kívülről kellően megmelegedik, hogy az olajat elgőzőlögtethesse, melynek széntartalma egyesül a gőz hydrogéntartalmával és ezzel könnyen éghető gázt alkot, mely a gőzből szabaddá váló oxygénnel együtt a (cl) fúvókán keresztül betódul a tüzelő kamrába és ott elég, miközben intenzív hőt fejleszt. Az olaj a befogadó kamrának nagyjából alsó felét fogja elfoglalni, míg a gőz annak fölső felét és miután a (d) keverő kamra ezen befogadó kamra közepén van elhelyezve, az olaj és a gőz benyomul a keverő kamrába és az ennek falában elrendezett perforácziókon keresztül betódul a (c) elgőzölögtető retortába. A gáz a retortából a tüzelő kamra bármely része felé irányítható a készülék helyzetének változtatása által. Az (e) fül ezen helyzetváltoztatás megkönnyítésére szolgál. SZABADALMI IGÉNY. Készülék széntartalmú folyadékoknak tüzelőanyag gyanánt való fölhasználására, jellemezve egy a folyadékot és a gőzt befogadó kamrának egy elgőzölögtető retortával való kombinácziója által, melyek közé egy keverő kamra van iktatva, úgy hogy az mindkettővel perforácziók útján közlekedik, mi mellett az elgőzölögtető retortában egy fúvóka van elrendezve az előállított gáz kibocsátására, jellemezve továbbá a szükséges gőz és az olaj bevezetésére szolgáló csövek oly módon való elrendezése által, hogy a gőz túlhevített, az olaj pedig előmelegített állapotban vezettessék be az ezek befogadására szolgáló kamrába. (1 rajzlap melléklettel.) PAILAS RÉ82VÉNY , ÁR8ASÁG NYOMDÁJA HUDAPESTES