28933. lajstromszámú szabadalom • Javítások sajtókon

húsa, vagy magja ismét olajat abszorbeál­hasson, az alatt az idő alatt, míg az ürítő csavar a sajtót kiüríti annyira, hogy az egész sajtó ismét dolgozhasson. A föltaláló szerint a sajtó működése az ismertetett módon megy végbe. Akár he­lyes ezen föltevés, akár nem, tény az, hogy gyakorlatilag véve, az összes olaj kisajtol­tatik a magvakból és a visszamaradó tö­meg csak a burkokat, a száraz húst és a magokat tartalmazza. Ezt a maradékot fölapríthatjuk és álta­lában ép úgy fölhasználhatjuk, mint a régi módszer szerint kezelt magvak maradékait. Természetes, hogy a sajtó nemcsak mag­vak, hanem egyéb anyagok kezelésére is fölhasználható. A képződött tömeg, mint említve volt, állandóan nyomás alatt marad, mely nyo­más a sajtó kiürítési vége felé növekszik. Ez a nyomás megakadályozza, hogy a tömeg, illetve a magvak rostos részei ola­jat abszorbeáljanak és így lehetővé teszi, hogy az olaj tiszta állapotban hagyja el a sajtót. Más szóval, magvak rostos része az olajjal szemben szúrőközeg gyanánt szolgál, amennyiben annak finom, illetve lebegő ré­szecskéit visszatartja. Ezen szabadalom keretében a magvak­nak és egyéb anyagoknak kezelésére szol­gáló azon eljárás, mellyel az olaj kisajtol­tatik, igény tárgyát nem képezi, amennyi­ben ez a sajtó használatára nézve csak mellékes körülmény. Lényegtelen, hogy a csavarok elrende­zése a sajtóban jobb- vagy balirányu-e. Ez egyaránt áll úgy a hüvelyben elrendezett csavarsorozatra, mint a tengelyen elhelye­zett csavarra is. Azonban a (J) csavarnak olyan irányban kell forognia, hogy belső vége belevágjon az anyagba, mely a közte és a szomszédos csavar közötti térbe szo­ríttatik. A 4. és 5. ábrában a sajtó egy módo­sított foganatosítási alakja van föltüntetve. Ezen szerkezetnél egy két részből álló ten­gely van alkalmazva, melynek egyik (a') része a sajtó fejrészén át annak köpenyébe nyúlik és rajta egy csavarsorozat, pl. (b') és (c'), van elrendezve. Ezek a csavarok egymástól el vannak különítve. A második (d') tengelyrész a köpeny ellenkező, vagyis ürítési végén nyúlik a köpenybe. A tengely­résznek szomszédos végei előnyösen egy­másba vannak beeresztve, oly czélból, hogy egymást alátámaszszák és összekapcsolják. Daczára ennek azonban a tengelyrészek egymástól függetlenül foroghatnak. A (d') tengelyrész az (e') csavart, valamint a csonka­kúpalakú (f') részt hordja, mely utóbbinak keskenyebb vége a hengerköpeny nyilt ürí­tési végébe nyúlik. A (h') szíjkorong útján hajtott (g') ten­gely megfelelő fogaskerékáttétel útján, mint a rajzon látható, a (d') tengelyrésznek és az (e') csavarnak folytonos mozgást köl­csönöz. Az (i') frikcziós kapcsolás, mely a (h') szíj­koronggal együtt működik, mozgásba hozza a (j') tengelyt, mely megfelelő fogaskerék­áttétel útján a mozgást maga részéről az (a') tengely részre és ennek csavarjaira viszi át. A kapcsolás elrendezése olyan, hogy a sajtóban csak egy bizonyos nyomásmaximum érhető el, melynek elérése után a (j') ten­gely és ennek következtében az (a') tengely­rész megszűnik forogni. Az így szerkesztett sajtó működése ugyan­olyan, mint a fönt ismertetett sajtóé, de ez a foganatosítási alak bizonyos anyagoknál czélszerűbbnek mutatkozott. A 4. és 5. ábrában föltüntetett köpenyt perforáczíókkal ellátott henger alkotja. Ez a szerkezet természetesen lényegileg azonos azzal, melynél a köpeny rúdakból van össze­állítva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék olajoknak magvakból és más eféle anyagokból való kisajtolására, melybe a magvaknak úgy burokrészeit, mint olajat tartalmazó részeit akár egész állapotban, akár részlegesen föl aprítva töltjük be, mely áll a magvak fölvéte­lére szolgáló garatból vagy más efélé­ből, az egyik végén fojtott kiürítő nyí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom