28921. lajstromszámú szabadalom • Elektromótor
- i hasonlóan ván szerkesztve azon eltéréssel, hogy hat patkóelektromágnes helyett hat egyszerű, pólussarúval ellátott elektromágnessel bír, melyek egy kerek (H) vaslemezen vannak megerősítve, mely a (C) állványra van szerelve. A kísérletek azt mutatták, hogy ezen két elektromotor elegendő erővel bír, j hogy hat Callaud-elemmel Morze-készűlékek, j színes írókészűlékek vagy hasonlók műveit hajtsa. SZABADALMI IGÉNY. Elektromotor oly horgonnyal, mely egyenlő szögtávolságokban lágyvasból készített toldatdarabokkal bír, és melynek tengelye egyik végén egy kontaktuscsillagot tart, mely által a horgony körül elrendezett mezőmágnesek két-két szembenlévő mágneséhez mindig fölváltva gerjesztőáram vezettetik hozzá, jellemezve az által, hogy a mezőmágnesek két csoportban vannak elrendezve, mi mellett mindegyik csoport mezőmágnesei egymás között egymástól egyenlő szögtávolságban vannak elrendezve, mely szögtávolságok kisebbek, mint a horgony lágyvasdarabjainak szögtávolsága. (1 rajzlap melléklettel.) PÁUAS RÉSZVÉNY TÁMA8ÁQ NYOMDÁJA 8UOAPE6tÉfr