28877. lajstromszámú szabadalom • Mezőarmatura egyenárammal gerjesztett elektromos gépekhez

tekercselés a pontozva jelzett mezőt léte­sítené. A 4. ábrán az (Me) mezőt létesítő (I) tekercselés az (a, b) pontok közé van kap­csolva, míg a (II és III) tekercselés a (c, d) pontok között vannak bekapcsolva. Az (I, II és III) tekercselések egyes tekerületei lánczolatosan, párhuzamosan vagy csopor­tokban lehetnek kapcsolva. Az 5 ábrán látható diagramm a (II és III) tekercselések által létesített mezők erőssé­gének és irányának változását mutatja az idő szerint, eme két mező összetételéből származó (Mg) mező változását a vastagab­ban kihúzott vonal ábrázolja, mely a két vékonyabban kihúzott vonal megfelelő ordi­nátáinak algebrai összegezése által szer­keszthető meg. A gyakorlatban ez a vonal nem fog ennyire szögletes lenni, hanem inkább megközelíti a szinuszgörbét annyival is inkább, mert a tekercselés összes menetei nem egy horonyban fekszenek, hanem több horonyra vannak szétosztva. A 6. ábrán az (Mg) mező változása a valóságot inkább megközelítő görbe által van ábrázolva. Ezen a 6. ábrán az (Mg) ellenmező változásán kívül még az (Ma) fegyverzetmező és (Me) főmező változását is ábrázoltuk, minthogy pedig az (Me és Ma) mezők egymásra merőlegesek, vagyis egy­mással szemben 90°-kal el vannak tolva, továbbá minthogy a 6. ábra szerint az (Ma) és (Mg) mezők iránya mindig ellentétes, akkor, mikor az ezeket létesítő ampéreteke­rületek száma közel egyenlő, ez a két mező egymást tényleg lerontja és csak a főmező érvényesül mint gerjesztőmező. Az új kapcsolás a gyakorlatban igen kiilönbözőképen alakul. A 7—14. ábrán több kiviteli alakot ábrázoltunk, nevezetesen a 7. és 8. ábrán az ellenmezőt létesítő tekercselések lánczolatosan vannak a fo­gyasztóáramkörbe kapcsolva. A 7. ábrán a főmezőt létesítő tekercselés közvetlenül a gép sarokkapcsolóihoz csatlakozik, míg a 8. ábrán egyrészt a gép egyik sarokkap­csolójával, másrészt pedig az ellenmezőket létesítő tekercselések csatlakozási helye mögött a tápláló vezetékhez csatlakozik. A 9. ábrán a főmozőt létesítő tekercselések az ellenmezőt létesítő tekercseléssel lánczo­latosan vannak a tápláló áramkörbe kap­csolva, A 10. ábrán a gerjesztőmezőt ismét a gép sarokkapcsolóiból kiinduló tekercselés táp­lálja, míg az ellenmező tekercselései egy­mással párhuzamosan vannak a terhelő áramkörbe kapcsolva. Egyenáramú gépeknél, melyeknél az ellen­mezőt létesítő tekercselések a fegyverzettel lánczolatosan vannak kapcsolva, a fegyver­zetmező minden változását épen a lánczo­latos kapcsolás miatt az ellenmező azonos változása kiséri, tehát a két mező erőssége teljesen azonos módon fog változni. A 11. ábrán az (I) tekercselést, úgymint a (II és III) tekercselést is egy kölön (e) áramforrás táplálja, az ellenmezőt létesítő áram erősségét pedig a (w) ellenállás segé­lyével szabályozzuk. A 12. ábrán az (I) tekercselésnek külön (f), a (II és III) tekercselésnek pedig külön (g) áramforrása van, az ellenmezőt létesítő áramot ismét a (w) ellenállás segélyével szabályozzuk. Úgy a 11., mint a 12. ábránál az ellen­állással való szabályozás nem csak kézi szabályozással, hanem önműködően is tör­ténhetik. A 13. ábrán egy kapcsolás látható, mely váltakozó- és forgóáram esetében használ­ható. Ennél az (I) tekercselést a (h) egyen­áramforrás táplálja, a (II és III) tekercselést ellenben oly egyenáram, mely a főgép ter­helésétől egyenes függésben van, úgy hogy az ellenmezőt létesítő áram erőssége a gépáram erősségével arányosan változik-Ezt akként érjük el, hogy a váltakozó­vagy forgóáramot egyenárammá átalakító (u) transzformátort alkalmazzuk, mely tet­szőlegesen lehet szerkesztve, de melynek annak a föltételnek meg kell feielnie, hogy az általa szolgáltatott egyenáram a gép­árammal teljesen vagy közel arányos legyen. Ily módon szinkróngépeknél állandó sarok­feszültséget és szinkrónmótoroknál vagy váltakozó áramot átalakító transzformátorok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom