28836. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas kerékabroncs járművek kerekei számára

minden esetben el van látva a középvonal­ban fekvő (k) mélyedéssel. Ezen össze­nyomható betét körülveszi a nem merev (4) résznek (1) külső részét, míg ezen gyűrűalakú, tetszőleges keresztmetszettel bíró, nem merev rész belső (m) része és az (1) talp között az (5) rugalmas betét van elhelyezve, mely nyomáscsökkentő gya­nánt szolgál, miután a középvonalban fekvő (n) üreg lehetővé teszi, hogy az (5) betét többé vagy kevésbbé összenyomassék. Az (5) rész, mint az 1. ábrában föltünte­tett példából látható, üreges gyűrű alak­jában is készíthető. A (4) merev rész lehet egészen fából, vagy pedig részben az (o) fémrészből áll­hat, mely befogja illetve beburkolja a fá­ból való (p) abroncsot (1. és 3. ábra) és széleivel körülfogja a (3) és (5) részeket. Az esetben, ha a (4) rész tisztán fából való abroncsokból áll, ez utóbbiak rugalmas vagy félig rugalmas anyagból készült (q) burokkal burkolhatok, a mint a 2. ábrá­ban föl van tüntetve. A 2. ábra szerinti példában a három (3 4 és 5) részek a szerelés megkönnyítése czéljából előzetesen bevonhatók az (s) szö­vettel. A (3) rész belső fölülete fölszerelhető a (t) bordákkal, melyek a (4) rész (p) ab­roncsának megfelelő vájatokban vannak el­helyezve. A jármű mozgása közben a (3) rész többé vagy kevésbbé összenyomatik és a jármű súlyát a (4) merev rész hordja, míg az (5) rész nyomásgyöngítő gyanánt műkö­dik és megakadályozza, hogy a lökések vagy más effélék átvitessenek az (1) ke­réktalpra, minek folytán a lökések egy­általában nem érezhetők. A kopás úgyszól­ván csak a (3) részen és a (2) köpeny futó fölületén lép föl. Magától értetődik, hogy a szerkezet rész­letei és a rugalmas kerékabroncs (5) lé­nyeges részének egyesítése és szerkezete változhatik, a nélkül, hogy a találmány lényegétől eltérnénk. SZABADAT.MI IGÉNYEK. 1. Rugalmas kerékabroncs járművek ke­ll rajzlap i PALLOS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA QUOAPEBrE* rekei számára, jellemezve az által, hogy az (1) keréktalp és ezen keréktalpra a (d) sarkok révén ráillesztett (2) rugal­mas köpeny által képezett gyűrűalakú tér belsejében a következő három al­katrész van elrendezve: 1. a fémből, fá­ból vagy mindkettőből készült (4) nem merev rész; 2. a rugalmas vagy össze­nyomható (3) rész, mely el van látva a (4) gyűrű külső kerülete és a köpeny alsó része között lévő középvonalban fekvő (k) mélyedéssel, melyet az emlí­tett (4) gyűrű szélei körülfoghatnak és 3. a középvonalban fekvő (n) üreggel el­látott (5) rugalmas rész, mely a (4) gyűrű belső kerülete és a keréktalp között nyomáscsökkentő gyanánt műkö­dik. 2. Az 1. igényben védett kerékabroncs egy foganatosítási alakja, melynél az (5) nyomáscsökkentő részt rugalmas üreges gyűrű képezi, míg az összenyomható (3) rész kaucsukból való betétből áll, mely el van látva a (t) bordákkal, mely utób­biak a (4) merev gyűrű külső (p) abron­csának megfelelő vájataiban vannak el­helyezve. 3. Az 1. igényben védett kerékabroncs fo­ganatosítási alakja, melynél a (4) me­rev részt két egymással egyesített fém­hüvely képezi, melyben a faabroncsok el vannak helyezve, mi mellett a merev rész szélei megfelelően befogják a (3) összenyomható és (5) nyomáscsökkentő részeket. 4. Az 1. igényben védett kerékabroncs fo­ganatosítási alakja, melynél a (4 3 és 5) részek a szövetből való (s) burokkal vannak bevonva, mely ezen részeket a szerelés megkönnyítése czéljából egye­síti. 5. Az 1—4. igényekben védett kerékab­roncsnál egy megerősítő bevonat, mely a köpenyben van elhelyezve és olyan szö­vetből áll, melyben egymástól bizonyos távolságban rézsútos fémszálak vannak elhelyezve, melyek egyidejűleg a szö­vet láncz- és vetülék fonalaira ferdén fekszenek. elléklettel.*

Next

/
Oldalképek
Tartalom