28781. lajstromszámú szabadalom • Gyújtó készülék utczai lámpák vagy hasonlók számára

'J oldat felé való elforgatása által a külső (n) mélyedést a három (d, e, f) csatorna nyílása fölé húzzuk. Ennekfolytán az (a) gázveze­tékből úgy a lángzóhoz haladó (g) vezetékbe, mint a (h) gyújtócsőbe is gáz áramlik. A j gyújtócsőbe bevezetett gázmennyiség egy része a (k) lyukakon át kihatol és a gyújtó­rúdnak a csapfurat fölső nyílásánál kihatoló lángjánál meggyulad. A gyújtócsövön ily módon képezett láng a lyuksorozat hosszá­ban fölemelkedik és az (i) fuvókából ki­áramló gázt meggyújtja; ezen láng ezután a lángzót gyújtja meg. A lángzó azonnal meggyulad és a csapnak ugyanazon irány­ban való továbbforgatása által az (f) csa­torna nyílását elzárjuk, úgy hogy csak a (d és e) csatornák közlekednek egymással az (n) mélyedésen át. A csap még további elforgatását a tokhoz fekvő (m) csavar aka­dályozza meg. Hogy a lángzót kioltsuk, a csaptest ellenkező irányban való forgatása által a (d, e, f) csatornákat ismét elzárjuk. Az (o) kivágás helyzetéről fölismerhetjük, hogy a csapot elegendően visszaforgatT.uk e, úgy hogy több gáz ne lépjen a lángzóhoz. Ezen készülék, mely kis előállítási költ­sége és egyszerű kezelése által tűnik ki, oly módon rendezendő el az alsó lámpa­fenéken, hogy a gyújtócső a lámpán belül legyen és hogy az ezen csövön fölemelkedő lángot a szél el ne oltsa. SZABADALMI IGÉNY. Készülék utczai lámpák vagy hasonlók meggyújtására, jellemezve azáltal, hogy az (a) gázvezetékkel a (c) csaptest külső (n) mélyedésén át egyrészt a lángzóhoz haladó (g) vezeték és másrészt a (b) csaptoktól a lángzóhoz terjedő (h) futó lánggyújtó-cső a csaptest részbeni elfor­gatása által oly módon köthető össze, hogy a csaj) nyitása után a futóláng­gyújtócsövön átáramló gáz a csap be­állítására használt gyújtórúd lángjánál meggyulad, ellenben a csap tovább for­gatásánál a gáznak a gyújtócsőhöz ve­zető útja ismét elzáratik, míg a lángzó­hoz haladó út nyitva marad. (1 rajzlap melléklettől.) PALÍ-AÉ KfiSZVftNYTffeSASAo NYOMDÁJA BUnAPItATrf*

Next

/
Oldalképek
Tartalom