28766. lajstromszámú szabadalom • Eljárás bármely dörzsölő felületen meggyújtható, sárga foszformentes gyújtók gyújtófejének előállítására
Ili ártjuk be, hogy a fejeket előállíthassuk, végül pedig, mikor a fejek már eléggé szárazak, a gyújtószálakat báriumchlorátoldatba mártjuk. Az oldat töménységének és a bemártás időtartamának megfelelően a gyulékonyság kisebb-nagyobb fog lenni. Legelőnyösebbnek oly oldat bizonyult, melynél 100 cm3 víz 40 gr. báriumchlorátot tartalmaz, a bemártás maga mintegy 10 másodperczig tart. Ha az oldatot némileg fölmelegítjük, a bemártásnak csak két vagy három másodperczig kell tartania. A báriumchlorát-oldat úgy viaszgyertyácskáknál, mint gyújtószálaknál alkalmazható, az utóbbi esetben már azért is előnyösen, mert a fa gyulékonyságát fokozza, tehát nehezebben gyuladó vagy általában silányabb minőségű fauemek fölhasználását engedi meg. A gyújtóanyag minősége a báriumchlorátfürdő hatása alatt egyáltalában nem változik, t. i. az nedvesség ellen érzéketlen marad, tartós és égés közben daczára annak, hogy báriumchlorátot tartalmaz, izzó darabok a fejről le nem pattannak. Zinkoxyd helyett- más közömbös anyagot, pl. kovaföldet, kaolint, manganbioxydot, kovaport stb. is lehetne használni. Föltétlenül csakis az szükséges, hogy a használt anyagokat oldható fémsók ne fertőzzék, mert ellenkező esetben könnyen képződhetnek más fémek oly chlorátjai, melyek nedves levegőn vagy szétfolynak, vagy pedig föladatuknak más okból nem felelnek meg. Gyújtófejek előállítására eddig a báriumchlorátot azért nem alkalmazták, mert ez más anyagokkal bensőleg keverve a gyujtóanyagot robbanóvá, tehát az előállított gyújtók használatát veszélyessé teszi. Ezenkívül a báriumchlorát a gyújtókat hygroszkoposakká is teszi. A találmányunk főjellemzője az, hogy a báriumchlorátot csakis a gyújtófej fölületéu alkalmazzuk és nem keverjük bensőleg a rhodanchromammoniumsókkal, vörös foszforral és a gyújtóanyag előállítására használt többi föntebb említett anyaggal. Ily módon a báriumchlorát hatását, mely a gyulékonyság fokozásában áll, — csupán a gyújtófej föliiletére korlátozzuk. Világos, hogy bár a báriumchlorát meliynyisége a gyulékonyság fokozására elégséges, magára a gyújtófejre a chlorát káros hatást azért nem gyakorolhat, mert csak a fej külső rétegeire hat és mert mennyisége is csekél}7 . Hogy a vörös foszfort fémfoszfidokkal födjük és ezt ily módon szétfolyás ellen védjük, a vörösfoszfort a később fölemlített fémsók töményoldatába tesszük, mely sók a vörösfoszfort lassan megtámadják és foszfiddá alakítják át. Ebben az esetben a reakczió tényleg afölszinen indul meg és fokozatosan hatol a mélységbe, úgy hogy a védőréteg vastagsága a főzés időtartamával arányos. Az összes megvizsgált és alkalmasnak talált fémsók, nevezetesen a réz, nikkel, kobalt, arany és ezüst sói közül olcsósága miatt a rézszulfát bizonyult legelőnyösebbnek. A vörösfoszfor minden kilogramjára egy kilogram rézszulfátot veszünk, ezt másfél liter meleg vízben oldjuk, a foszfort az oldatban két óráig főzzük, a főzés befejezte után erélyesen mindaddig mossuk, míg a mosóvíz savanyúan reagál, azután a terméket összegyűjtjük és megszárítjuk. Ily módon nem hygroszkopos port kapunk, mely szét nem folyik, fényes, ólomszínű és annál inkább ártalmatlan, mert a jelzett módon a vörös foszfort fertőző sárga foszfor utolsó nyomait is eltávolítottuk. Időkímélés czéljából az előállított terméket nedves állapotban is fölhasználhatjuk, de ekkor azt víz alatt tartjuk el, mert a nedves pép levegőn hamar elbomlik. A víz alatt eltartott foszfor mintegy 30°/o vizet tartalmaz. A fémfoszfidokkal bevont vörös foszfor nedvességnek igen jól ellenáll és még akkor is hosszú ideig megtartja száraz poralakját, mikor azt nedves helyiségben raktározzuk, míg a közönséges vörösfoszfor sok nedvességet szív és teljesen szétfolyik. Rézszulfid helyett más rézsót is használhatunk, kivéve a cuprichloridot, mert ez cuprochloriddá alakul át. Lehetne, ha olcsóbbak volnának, nikkelszulfátot, kobaltszulfátot, arany vagy platinchloridot vagy ezüstnitrátot is alkalmazni.
