28712. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a lépcsős tárcsák és az elzárókötegek kényszermozgású összekötésére lépcsőtárcsás vezérműveknél
— 2 — vezénylőtengely irányában nézve egymást | födik. Igaz ugyan, hogy a (g) pont a 3. ) ábrabeli állásban nem fog ugyanazon vi- j szonylagos helyzetben lenni az elzáró kö- | zeggel szemben, mint az 1. ábrabeli helyzetben, mert a (c) és (d) emelők az (a) j és (b) tárcsák belső lépcsőjéről a külsőre | futottak föl. azonban a (g) pontnak ezen j csekély helyzetváltozása lényegtelen és ( teljesen el is kerülhető, ha a (c) emelőt annyira meghosszabbítjuk, hogy oldalnézetben (1. ábra) a (g) és (f) csapok egymást födik. Magától értetődik, hogy a vezénylő tengelynek a 2. ábrabeli helyzetből kiindulólag 180°-kal való elforgatása után a (c) emelő (g) vége a (d) emelő másik oldala felé fog kilengeni. A (g) pontnak ezen mozgása tetszőleges ismert módon megakadá- ' lyozható, azonban egy második záróközeg befolyására is fölhasználható. Az emelő (g) végének mozgása tehát teljesen kényszerített, mindazonáltal azon időtartam, mely alatt a (g) pont a (d) emelőhöz képest elmozdult helyzetében van és ennélfogva pl. a bevezető szelep nyitva van, vagyis tehát a töltés, a (b) tárcsa beállítása, illetőleg a két tárcsa viszonylagos helyzetének megváltoztatása által tetszőlegesen szabályozható. SZABADALMI IGÉNYEK 1. Berendezés a lépcsős tárcsáknak és az elzáró közegnek kényszerniozgású öszszekötésére lépcsős tárcsás vezényműveknél, jellemezve az által, hogy az ékelt (a) lépcsős tárcsa által kényszermozgásúlag lengetett (c) emelő forgáspontja az elállítható (b) lépcsős tárcsa által kényszermozgásúlag lengetett és a gép állványában ágyazott (d) emelőn van elrendezve és hogy a (c) emelőnek a lépcsős tárcsáktól elfordított vége a záróközeghez vezető rűdazattal van öszszekötve. 2. Az 1. alatt igényelt berendezés foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy mindkét (c) és (d) emelő a vezénylő tengely felé fordított végén villaalakú és hogy a megfelelőleg alakított (a) és (b) tárcsákat oly módon övezik, hogy az emelők villáinak végei a megfelelő tárcsa minden állása mellett annak két egymással diametrálisan szemben fekvő pontjára feküsznek. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA6 PC.SZVÉNY TÁRSASÁG NVOMOÁJA AJDAPESTEh