28703. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés cyanidok előállítására
tozó cyanhidrogénmennyiségek keletkeznek. Azonban bármenyi legyen is a kapott cyanhidrogén, a visszamaradt Everitt-só pontosan annyi cyant tartalmaz, amennyit a képződött cyanhidrogénben és összes fölhasznált kálinmferrocyanidban lévő cyan különbsége kitesz. További kísérletek azt bizonyították, hogy a káliumferrocyanid hígított kénsavval akkor bontatik föl legjobban, ha 2 molekula káliumferrocyanidhoz 3 molekula hígított kénsavat adunk s az utóbbiból még körülbelül 5°/0 -ot veszünk fölösleg gyanánt, mivel ekkor a desztilláló edényben visszamaradó folyadék majdnem közömbös. A vegytani kézikönyvek adatai szerint valamely alkalinak káliumferroforrocyanidra való hatása alkalmával a káliumferrocyanid visszaképződése igen tökéletlen és az elméleti számítás mögött jelentékenyen visszamarad. Ha azonban az alkali levegő jelenlétében hat a káliumferro-ferrocyanidra, úgy, hogy nem ferrohydroxid, hanem a vasnak valamely magasabb oxidja keletkezik, akkor a vegyi hatás mennyiségi tekintetben simán és egészen rövid idő alatt megy végbe, miközben az alkalihydroxidnak csak csekély fölöslegét kell alkalmazni. A vegyi hatás valószinűleg a következő egyenlet szerint megy végbe: 3 K2 Fe2 Cy6 + 6 KOH + yO = = 3 Kt FeCy0 + Fe3 0 (3 + y) + 3 H2 0, ahol y körülbelül az 1 számot jelenti. Ily módon a káliumferro-ferrocyanidot majdnem közömbös oldatban kapjuk, ami műszaki tekintetben nagy jelentőséggel bír. A cyanhidrogénből cyankáliumot olymódon állítunk elő, hogy az előbbit kálilúgban elnyeletjük. Az elnyelés majdnem tökéletes, ha a hőmérsék nem emelkedik túlságos magasra. Ugyanez áll a nátronlúgban vagy mésztejben való elnyelésről is. A káliumferrocyanidnak hígított kénsavval való fölbontásánál az előbbi egyenlet szerint káliumszulfát képződik és ha ezen káliumszulfátoldatot mésztejhez adjuk és ezen keverékben a fejlődött cyanhidrogént elnyeletjük, akkor közvetlenül cyankálium keletkezik, mivel a káliumszulfát az először képződött kalcziumcyaniddal vegyül. A uátriumszulfát mésztejjel elegyítve ugyanúgy hat, mint a káliumszulfát, úgy hogy a cyanhidrogénnek ezen keverékben való elnyelése alkalmával a cyankálium szintén közvetlenül képződik. A nátriumferrocyanid ugyanazon vegybomlásokat szenvedi, mint a káliumferrocyanid és a nátriumhidroxid ugyanúgy hat a káliumferro-ferrocyanidra, mint a kaliumhidroxid. A ferrocyanidoknak hígított kénsavval való fölbontása ólomedényekben végezhető, mivel az itt tekintetbe jövő anyagok az ólmot nem támadják meg. Magától értetődik azonban, hogy zománczozott vasedények vagy más alkalmas anyagból készült edények is alkalmazhatók. A fölbontó edényre illetve desztilláló retortára egy frakezionáló készülék helyeztetik, mely vasból állhat, mivel a cyanhidrogén a vasat nem támadja meg. Az elnyelő edények vasból készülhetnek s czélszerűen kavaróművel láttatnak el. A desztillálás légritkított térben megy végbe. A fölbontásra használt hígított kénsav lassan vezettetik be a ferrocyanidoldatba. A forrocyan-vassóknak ferrocyanidokká való visszaalakítása czéljából a retorta tartalmát, miután a cyanhidrogén teljesen elnyeletett, alkalmas tartáuyokba hagyjuk folyni s a képződött alkaliszulfátoldatot a csapadékról leszűrjük. A csapadékot aztán szódával közömbösítjük és az aequivalens mennyiségnél mintegy 5%-al több nátronlúggal vagy kálilúggal elegyítjük. Ezen keveréket most erőteljes kavarás mellett fölhevítjük, miközben légszivattyú vagy injektor segélyével a forró masszán levegőt fujtatunk keresztül mindaddig, míg csak egy kivett próba azt nem mutatja, hogy a csapadék teljesen átalakult föloldott ferrocyansóvá. Az átalakulás befejeztével az egyidejűleg képződött vasoxidhidrátnak barnás fekete színnel kell bírnia. A keletkezett ferrocyanoldatot a csapadékról leszűrjük, valamely savval pontosan közömbösítjük s aztán újból a föntebbi eljárásnak vetjük alá, vagy pedig szilárd sóvá dolgozzuk föl. Ámbár az alkalilúgok (káli- vagy nátron-
