28637. lajstromszámú szabadalom • Betörés ellen biztosító berendezés
- Megjelent 1903. évi október hó 30-án. MAGY. g» K1R SZABADALMI J|gÍM HIVATAL SZABADALMI LÉTRÁS 286B7. szám. VIII/cl. OSZTÁLY. Betörés ellen biztosító berendezés. AGBABA ILLÉSNÉ, SZÜL AXMANN ADÉL MAGÁNZÓ ESZÉKEN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 április lió 21-ike. A találmány tárgya egy betörés ellen biztosító berendezés, mely lényegében véve abból áll, hogy a betörés ellen biztosítandó helyiség falaiban két egymástól szigetelt és egy riasztókészűlék áramkörébe bekapcsolt fémlemez van beágyazva, mely fémlemezek minden a helyiségbe való behatolásra irányult kísérlet esetében egymással vezető összeköttetésbe jutnak, tekintet nélkül arra, hogy az illető a helyiségbe való behatolást a fal megfúrásával vagya zár nyitásával kisérli-e meg. Természetes, hogy közönséges lakó- vagy üzlethelyiségeknél a két bádog- vagy fémlemez csakis az erőszakos behatolásnak leginkább kitett helyeken, például az ajtóknál, kirakatoknál, rácsoknál stb van alkalmazva, míg vasszekrényeknél, pánczélszobáknál stb. ez a két bádoglemez a helyiség falterületét födheti. A csatolt rajzokon a találmány tárgyát képező berendezés látható, nevezetesen az 1. ábra egy a találmány szerint szerkesztett ajtónak a zár környezetébe eső része, a zár maga le van szerelve és csakis egy a találmány tárgyát képező berendezéssel kapcsolatban előnyösen alkalmazható további biztosíték van megrajzolva, a 2. ábra az ajtó ugyanezen részének elölnézete, melyen az ajtózár egy a zár nyitásánál a két egymástól szigetelt fémlemez között elektromos kapcsolatot létesítő szerkezettel van fölszerelve, a 3. ábra metszet a zár hosszú paizsának középvonalán átmenő sík szerint, a zár ismert részei a rajzon ábrázolva nincsenek, a 4. ábra a két egymástól szigetelt fémlemez fölerősítési módjának egy kiviteli alakját mutatja be, mely ábrán az egyes rétegeket oly módon ábrázoltuk, mintha ezek különböző nagyságúak volnának, de ez csak azért történt, hogy az egész berendezést egy ábrán ábrázolhassuk, végül az 5. és 6. ábra egy a találmány szerint szerkesztett tűz- és betörésmentes szekrény falának részletrajza. A találmány szerint a betörés ellen biztosítandó falfölületet — például az 1. ábrán látható (a) ajtót — egy (b) bádoglemezzel födjük le, melyet — minthogy az ajtó fából készül — közvetlenül az ajtóra szögezhetünk. Eme (b) bádoglemezt a (c) szigetelő réteg födi, a szigetelő réteg pedig újabb (d) bádoglemezzel van födve, mely az ajtófölület külső felületét képezheti, de esetleg további burkoló rétegekkel lehet födve. Lehetne azonban a két egymástól szigetelt lemezt egyszerűen a