28628. lajstromszámú szabadalom • Eljárás alkoholmentes sör előállítására

ennek következtében, másrészt pedig az állandóan föntartott alacsony 0°-nyi hőmér­séklet folytán, az élesztő szaporodási ké­pességét annyira fokozzuk és az élesztőt oly állapotba hozzuk, melyben csupán a könnyen diffundáló nitrogéntartalmú anya­gokat, különösen a peptonokat képes föl­venni. Ezen anyagokat tehát az élesztő fölemészti, azonban a sörlében ezenkívül foglaltatott elerjeszthető anyagok, nehezen diffundáló fehérjenemű auyagok, nevezetesen a érintetlenek maradnak és az élesztő első működése következtében a sörlé erősen meg­zavarodik. Ha ezen megzavarodás beállta után az élesztőt tovább is hagynók a sörlére hatni, úgy most a fehérjenemű anyagokat is meg­támadná, miáltal az élesztő szaporodásnak indul és alkohol és szénsav fejlődnék, úgy hogy tulajdonképen alkoholtartalmú sör ke­letkeznék. Azonban az erjedést ezen idő­pontban megszakítjuk, a sört az élesztőről leszűrjük, ezután ösmert módon szénsavval látjuk el és szűrjük, úgy, hogy sörré vált, de az erjesztés megszakítása folytán alkohol­mentes maradt. A sörlé az élesztővel átlag 36 óráig marad együtt, mindenesetre azon­ban nem 24 óránál kevesebb, sem pedig 48 óránál több ideig. Ezek a szélső határok, s ezek között fekszenek az egyes időpon­tok, melyek az élesztő mindenkori minősé- l gétől függenek. Kiváló jelentőséggel bír az eredményre nézve az élesztőnek azon anyagokra való hatása, melyek a sörnek a sörben való ma­radásuk által rossz ízt adnának, amellyel az eddig ösmertté vált alkoholmentes sörök általában bírnak. Ezen anyagok azok, me­lyeknek kiválását vagy lecsapódását az élesztő a peptonok vagy hasonlók fölvétele alkalmával és után előidézte, tehát azon anyagok, melyek a sörnek erős megzararo­dását okozzák. Ezen megzavarodás oly erős és az ezt okozó testek oly nagyszámuak és oly finomak, hogy kétszeri és pedig két­szeri kettős szűrés válik szükségessé, vagyis mindig egy előszűrőn és egy finom szűrőn keresztül. Ezen szűrésnél már az előszűrők számára is a legsűrűbb anyagot kell alkal­maznunk, a finomszűrésre pedig azbesztet kell használnunk, mely tudvalévőleg a leg­sűrűbb szűrőanyag, melyet ösmerünk. Csu­pán ha az élesztőről eltávolított sör ezen kétszeri kettősszűrésen keresztülment, mi­mellett a két szűrés között karbonizáczió­nak vetjük alá, lesz igazán tiszta és azáltal, hogy a sört a leválasztott alkatrészektől teljesen megszabadítottuk, teljesen alkohol­tartalmú sör ízével bír anélkül, hogy csak nyomát is tartalmazná az alkoholnak. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás alkoholmentes sör előállítására, jel­lemezve az által, hogy tetszőleges mó­don előállított czélszerüen levegővel vagy oxygénnel kezelt sörléhez 0° C. hőmér­séklet mellett adunk élesztőt éi a sörlét a környezeti levegő, ill. oxygén hozzá­járulásának elzárásával csak addig hagy­juk az élesztő hatása alatt, míg diffúzió útján az élesztő és a sörlé alkatrészei egymással kicserélődtek anélkül, hogy alkohol- vagy szénsavfejlődés következ­nek be, mire a folyadékot ösmert mó­don elválasztjuk az élesztőtől, esetleg többször szűrjük és szénsavval látjuk el. PAÍLAfi Rt fiZ vé-NY T ÁR8A8ÁG NVOWOÁJA C'JC* rr STfcf,

Next

/
Oldalképek
Tartalom