28625. lajstromszámú szabadalom • Eljárás len, kender, pamut, jutta ramie, szalma és más hasonló anyag fehérítésére

kitételét akarjuk a salétromsavval történő áztatással helyettesíteni, igen jó eredményt érünk el, ha mintegy 5 I. kereskedelmi ; árút képező salétromsavat 1 ms vízzel fel- j hígítunk és a rostokat ebben az oldatban mintegy öt óráig áztatjuk. Magától érthető, hogy ha az oldatot me­leg állapotban alkalmazzuk, az gyorsabban és erélyesebben hat, azonban ebben az esetben a fehérített anyag szilárdsága és tartóssága kisebbedik. Hogy a rostokat vagy szöveteket a fön­tebb jelzett módon teljesen megfehérítsük, a leírt műveletet különböző oldatokkal több­ször kell ismételni, két művelet között pedig a rostokat a napon való szárításnál két kitétel között alkalmazni szokott müve­leteknek alávetni. A föntebb leírt eljárás oly anyagoknál történő alkalmazásával, melyeket eddig napon szárítottak, a fehérítés időtartamát tetemesen megrövidíthetjük, ezenkívül meg­takaríthatjuk ama befektetéseket is, melye­ket a fehérítés végzésére szükséges ingat­lanok okoznak, továbbá a folyamat lassúsága által okozott kamatveszteségeket is. Ha az eljárást oly anyagok esetében alkalmazzuk, melyeket nem szokás napon fehéríteni, az eljárás a következő: A fehérítendő anyagot egyszer vagy többször salétromsav vagy nitrogén más oxy gén vegyülete híg oldata hatásának vet­jük alá, a savval való kezelés között levő időközben pedig alkálioldatokkal kezeljük azt, úgy mint az eddig is szokás volt a chlorozás előtt. Ezután ha szükséges, a salétromsavval vagy más nitrogénvegyülettel történő kezelés közben az anyagot a szo­kásos fehérítő folyadékok (lúgok, chlorolda­tok, savak) hatásának vethetjük alá. Ezt a chemiai hatást minden esetben alkálival történő kezelés előzi meg, úgy hogy ebben az esetben is ép úgy, mint a kender vagy len fehérítésénél, a nitrogénvegyületet tar­talmazó fürdő alkalmazása két alkálifürdő alkalmazása közé essék. Természetes, hogy a föntebb leírt esetek­ben az eddig a lúggal vagy chlorral történő kezelés után alkalmazott savanyú fürdők alkalmazása fölöslegessé válik, minthogy eme fürdőket a salétromsavat vagy más savanyú nitrogén vegyületet tartalmazó fürdő többédíevésbé helyettesítheti. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás len, kender, pamut, juta, ramie, szalma és más hasonló anyagok fehérí­tésére, az által jellemezve, hogy a jel­zett anyagokat salétromsav, vagy a nit­rogén más oxygén vegyülete oldatában áztatjuk, hogy a rostokat a következő ismert fehérítő eljárásokra előkészít­hessük, illetőleg a napon fehéríthető anyagok esetében a napon való fehérí­tést fölöslegessé tegye. DALLAS <téezVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁ. A buím.*-SIT*

Next

/
Oldalképek
Tartalom