28617. lajstromszámú szabadalom • Fölerősítő szerkezet kicserélhető czipősarkak és talpak részére

egy (p) peczket alkalmazunk. Az 5. ábra­beli kicserélhető saroknak a 4. ábrabeli czipősarkon leendő fölerősítése czéljából a kicserélhető sarok (p) peczkét csupán a (b) korong s az (a) lemez középső lyukán kell keresztültolni és a kicserélhető sar­kot bizonyos irányban (például az óramutató irányában) el kell forgatni. A (g) lemez (h) hasítékának fölhajlított széle ekkor a (b) korong (f) hasítékán keresztül hatolván, a (g) lemeznek az (i) szöglyukakon belül fekvő köralakú szegélye a (b) korongnak az (n) szöglyukakon kívül eső szegélye fölé kerül. A kicserélhető sarkat addig forgat -juk, míg az (a) lemez kidudorodó (s) része a (g) lemez téglányalakú (t) kivágásba be­csappan, mikor is a kicserélhető sarok a czipősarokra föl van erősítve, még pedig úgy, hogy az ez utóbbin elmozdíthatatlan; sem az egyik, sem a másik irányban el nem fordulhat, ezenfölül eltolás ellen min­den irányban biztosítva van. A becsappanó szerkezet a kicserélhető sarok véletlen el­forgatását akadályozza meg. Ha a kicserélhető sarkat le akarjuk venni, úgy a becsappanó (s) részt az (r) kimetszésből egyszerűen kiemeljük, mit egy tetszőleges, a sarok külső föliiletéig nyúló két lemez közé betolandó hegyes esz­közzel, például egy kés pengéjével eszkö­zölhetünk, mire a kicsérelhető sarkat az ellenkező irányba, a fölvett esetben az óramutató járási irányával ellenkező irányba, addig forgatjuk, míg csak a sa­rokról magától leválik. A kicserélhető sa­rok fölerősítésekor teljes elforgatást vé­geznünk nem szabad, mert különben a (g) lemez széle teljesen a (b) korong széle fölé tolatik és a kettőnek egyszerű szét­választása többé lehetetlen volna. Ez ak­kor is bekövetkezhetnék, ha az (s) akasz­tóknak a (t) hasítékból való kiemelése után a sarok elforgatásának helyes irá­nyára pontosan nem ügyelnénk, hanem pél­dául a fölhozott konkrét esetben a kicse­rélhető sarkat ismét az óramutató járásá­nak irányában forgatnók tovább. E vélet­len lehetőségét úgy hárítjuk el, hogy a (g) lemez hasítéka elé (k) szöget vagy pecz­ket verünk be, melyen a (b) korong (f) hasítékának széle fönnakad. A (p) peczek a sarok összeállításánál megkönnyíti az egyes részek pontos össze­illesztését és a lemezek eltolódását meg­akadályozza, minthogy ez a peczek az (a) lemez, illetőleg a (b) korong (c) és (d) lyukain keresztülhatol. Magától értetődik, hogy az (s) csappanó­szerkezeten változtathatunk, hasonlóképen az (a g) lemezek és a (b) korong egyes ré­szeit is megvastagíthatjuk, úgy hogy kö­zöttük nagy hézagok ne maradjanak. A példaképen a czipősarokra erősített (a) le­mezt, valamint (b) korongot a kicserélhető sarokra is erősíthetjük, mely esetben a (g) lemez a czipősarokra jő. A leírt szerkezetet kicserélhető czipőtal­pak fölerősítésére is alkalmazhatjuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fölerősítő szerkezet kicserélhető czipő­sarkak és talpak részére, jellemezve a sarokra vagy talpra alkalmazott lemez, illetőleg korong kerülete fölé a megfe­lelően kisebb átmérőjű központi kimet­szésének kerületi szegélyével elforga­tás folytán részben bekapcsolódó, a ki­cserélhető sarokra vagy talpra alkalma­zott lemez által, mi mellett az elrende­zés fordított is lehet, tudniillik a köz­ponti kimetszéssel bíró lemez a czipő­sarkon s a teljes korong vagy lemez a kicserélhető sarkon lehet alkalmazva. 2. Az 1. pontban igényelt fölerősítő szer­kezet foganatosítási alakja, jellemezve a sarokra vagy talpra alkalmazott tel­jes (a) bádoglemez által, mely adott esetben (a) becsappanó szerkezettel is lehet ellátva és az e fölötti, kerületén (f) kimetszéssel ellátott bádogból való (b) korong által, s jellemezve a kicse­rélhető sarokra vagy talpra foglalt (g) bádoglemez által, melybe a (b) korong átmérőjénél valamivel kisebb átmérőjű köralakú lyuk van vágva és e lyuk ke­rületének egyik pontján (h) hasítékvan kiképezve, melybe a (b) lemez (f) ha­sítékának fölhajlított vége behatol és

Next

/
Oldalképek
Tartalom