28591. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés nemes fémeknek érczeiből való kiválasztására
ból folyik be. A (K) esőkígyó végül nyomó 1 levegőnek a bevezetésére is szolgál, mely ! az (0) kompresszor vagy szivattyú által szállíttatik és az (01) és (KI) csöveken át áramlik be. Hogy a tartály fölső részében lévő folyadék sűrűségét csökkentsük és a kiválasztási eljárást gyorsítsuk, az (E) tartályban egy (Q) gőzvezető csövet rendezünk el, melynek segélyével a folyadékba gőzt vezetünk be; ezen (Q) csövet a tartályból ki lehet emelni. Az eljárásnak különböző fokozatai és fázisai, melyeket az előzőkben ismertetett berendezés segélyével foganatosítunk. a következő lefolyásúak : Az (A) tartályba bevezetett ércziszap a tartályt lassankint megtölti. Az iszap súlyosabb alkatrészei a fenékre rakódnak le, míg a tiszta víz a tartály fölső szélén túlömlik és lefolyik. Ha az (A) iszapoló tartály részben megtelt. akkor a (Dl) szelepet annyira nyitjuk, hogy a sűrű iszap, mely a malomból az (A) tartályba befolyt, ebből az (E) tartályba folyhasson. A (D) szelep megfelelő beállítása által a berendezést akként lehet szabályozni, hogy abból ugyanannyi sűrű iszap folyik ki, mint a mennyi a malomból abba bevezettetik. Ezáltal a berendezés folytonos üzemben tartható. Miközben az iszap a (D) csőből az (E) tartályba ömlik, azt megfelelően konczentrált mésztejjel keverjük, hogy az iszapban esetleg jelenlévő savakat neutrálizáljuk. A bevezetendő mésztej mennyiségét az iszap savtartalma szerint szabjuk meg. Ha az (E) tartály meg van töltve, úgy a fölösleg a (G) túlömlési csövön át az esetleg vele kapcsolatos másik tartályba ömlik át. Most aztán az (N) szelep nyitása által a (KI) csövön és a (K) csőkígyón át az (N) tartályból megfelelő nyomással cziankáliumoldatot vezetünk az (E) tartály két feneke közötti térbe. Minthogy a cziankáliumoldat sűrűsége nagyobb, mint a víz sűrűsége, az iszapnak víztartalma fölfelé emeltetik ós végül túlömlésre kényszeríttetik, a nélkül, hogy a cziankáliumoldat a vízzel keverednék. Mihelyt az összes víz lefolyt, a tartály csak cziankáliumoldattal van megtöltve, mire az (01) szelep hyitása által az (0) légkompresszor vagy szivattyú által szolgáltatott levegőt a (KI) csövön és a (K) csőkígyón át az (E) tartályba vezetjük, hogy az ebben lévő masszát erélyes kavarodásba hozzuk és a reakcziót elősegítsük. Mihelyt a cziankáliumoldat oldott nemes fémekkel telítve van, a nyomó levegő bevezetését megszüntetjük és valami olcsó és ártalmatlan (indifferens), a czianidoldatnál nagyobb sűrűséggel bíró sóoldatot bocsátunk be az (Ml) szelep nyitása által az (M) tartályból a (KI) cső és a lyukasztott (K) csőkígyón keresztül. Ezen sóoldat bebocsátása által már most a czianidoldat emeltetik meg és kényszeríttetik túlömlésre, a nélkül, hogy a nálánál nagyobb sűrűségű sóoldattal keverődnék. Ha az egész czianidoldat lefolyt, az (A) tartály tartalma lebocsátható ; a kiürítés előtt azonban az iszap fölött és a két fenék között lévő sóoldatot eltávolítjuk, mert ez mindig újból fölhasználható. Az oldott nemes fémeknek a czianidoldatból való kiválasztása bármely ismert eljárás szerint történhet. Hugy a folyadék sűrűségét a reakcziós tartály fölső részében csökkentsük a (Q) csövön át gőzt vezethetünk be a közbenső fenék fölé, mi által a folyadék fölemeltetése elősegíttetik. Ezen eljárás az eddig ismert kiválasztó eljárásokkal szemben jelentékeny haladást jelent, mivel ez eljárásnál a termelési viszonyok sokkal kevezőbbek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás nemes fémeknek ércziszapból való kiválasztására a fémek czianidjainak képzése útján, az által jellemezve, hogy a czianidoldatot a vizes ércziszap legmélyebb pontján vezetjük be, hogy azon alulról fölfelé áthatoljon és ekközben nagyobb sűrűségénei fogva az ércziszap víztartalmát megemelje és lefolyásra kényszerítse, a nélkül, hogy a vízzel keverődnék. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás egy fo-