28573. lajstromszámú szabadalom • Borsajtó
Megjelent líM) 5. évi október lió 28-án. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 28573. szám. X/b. OSZTÁLY. Borsajtó. WINTERNITZ ADOLF GÁBOR FUVÓGYÁROS BUDAPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 február hó 4-ike. Az eddigi borsajtóknál tudvalevőleg a csavarorsó, mely körül a szorító tárcsát forgatjuk, a sajtó alapját képező vastányérban szilárdan van megerősítve; az orsó tehát áthalad az egész kosáron. Ezen elrendezésnek azonban sok hátránya van. Egyebek között igen sokszor szokott pl. előfordulni az, hogy a tömítés tökéletlen volta, vagy megromlása miatt a kisajtolt lé az orsó körül az alaptányéron át kiszivárog. Hátrány továbbá az is, hogy a sajtolandó anyag a csavarorsóval közvetlen érintkezésben áll, s így az ennek kenésére fölhasznált olaj könnyen belekerül a sajtolás alatt levő anyagba is. Jelen találmány tárgya ezen hátrányok kiküszöbölését czélozza és főleg az által tűnik ki, hogy ennél a sajtolandó anyag a csavarorsóval érintkezésben nem áll, mert nincs az egész kosáron átvezetve és az alaptányér egy nyílásában megerősítve, hanem csak a sajtoló lemezig terjed le, melyen egyszerűen fölfekszik. A csavarorsó a jelen találmány szerinti elrendezésnél az eddigiektől eltérőleg a forgató tárcsával szilárdan van összekötve, tehát ezzel együtt forog, miközben a sajtó fölött elrendezett harántgerendába szerelt, belső csavarmenetekkel ellátott vezető darabban vezetődik, a hol is a harántgerendát vagy gerendákat a sajtó alsó részébe pl. a vastányérba erősített oszlopok hordják. A mellékelt rajzon a jelen találmány szerinti sajtó egy foganatosítási példában van bemutatva. Az 1. ábra a sajtó részben metszett elölnézete. A 2. ábra a tartóoszlopok és a harántgerendák összeköttetését tünteti föl. A 3. ábra a sajtókosár oldalnézete. A 4. ábra a sajtó fölső részének oldalnézete. A mint ezen ábrákból látható, a (c) vastányérba, mely a kisajtolt lé fölfogására és levezetésére szolgál, átmérő irányában szemben fekvő pontokon mindegyik oldalon két (B) oszlop van beerősítve, melyek a kosár fölött hegyes szög alatt találkoznak és az (A) harántgerendákkal a 2. ábrán föltüntetett módon összeköttetésben állanak. Ezen harántgerendák között s a sajtoló kosár középpontja fölött a belső csavarmenetekkel bíró (F) vezeték van elrendezve, melyben az (E) kar segélyével forgatható (G) tárcsával együtt forgó (D) csavarorsó függélyes irányban föl- és lefelé mozoghat. A (D) csavarorsó nincs végig csavarmenetekkel ellátva, hanem csnk körülbelül a