28459. lajstromszámú szabadalom • Ruházati és egyenruházati czikkeknek és kellékeknek gombolás nélkül szétvehető módon való összefoglalására

— 2 — digi hátrányainak kiküszöbölése. A talál­mány abban áll, hogy a gallér és a kéz­elők, továbbá az ingnyak, illetve az inguj­jak szegélyére vászonból, vagy más alkal­mas anyagból készült fülecskék varratnak föl. A gallérra, illetőleg a kézelőkre s az ingre fölvarrandó fülecskék egymáshoz ké­pest eltolt helyzetbe jönnek, oly módon, hogy a fülecskék a gallér, illetőleg kéze­lőknek az ingen elfoglalt szokásos helyze­tében körülmenő megszakítatlan csatornát vagy több kisebb csatornát alkossanak. Ebbe vagy ezekbe aztán aczélból, halcsont­ból vagy más alkalmas anyagból készült, vászonnal vagy selyemmel bevont övet to­lunk be, és ezzel az ingnek és a gallérnak, illetőleg a kézelőknek megbízható s e mel­lett alig észrevehető összefoglalását léte­sítettük, melyet nagyon könnyen fölbont­hatunk. Ha gallért vagy kézelőt váltani akarunk, úgy az említett övet a fülek által alkotott csatornából egyszerűen kihúzzuk, mire a gallért vagy kézelőt levéve, tiszta gallért vagy kézelőt tehetünk föl. A mellékelt rajz 1. ábrája az (1) gal­lért s a (2) ingnyak egy részét ábrázolja; e példa szerint a gallér belső oldalára négy, vászonból varrt (3) fül s az ingnyak szegélyének külső oldalára ugyancsak négy, szintén vászonból varrt (4) fül alkalmaz­tatik, melyeken keresztül a tetszőleges anyagból való (5) övet toljuk át. A rajz­ban az ingnyak ugyan csak egy darabon látható, de a (4) fülek helye pontozott vo­nalakkal mindenütt föl van tüntetve. Oly czélból, hogy az összefogó öv a fü­lek által alkotott csatornából ki ne csúsz­szék, azt végein tetszőleges ismert záró szerkezettel látjuk el; ilyen rúgós záró szerkezetet példaképen a rajz 2. ábrája tüntet föl. Az (5) övnek csúcsos (6) gombja a rúgós (7) fül mögé kapcsolódik be és egyúttal ez övnek a (3 4) füleken keresz­tül való tolását is megkönnyíti. A (7) fül gombja továbbá arra is szolgálhat, hogy a nyakkendőt ismert módon hozzáfoglalva, ennek helyzetét biztosítsuk. A gallérnak előre nyúló és egymásra hajló szalagjai, melyek a gallér össze­gombolására szolgálnak, meg is, de el is maradhatnak; az első esetben az eddig is elől a gallér összegombolására és az ing­nyakhoz való gombolására szolgáló gomb­nak nem marad semmi egyéb czélja, mint­hogy a gallért elől összetartsa. Erre a czélra azonban maga a gallért az ing­nyakra foglaló öv is szolgálhat, melynek végeit, mint elő volt adva, ismert záró­szerkezettel lehet ellátni. A mellékelt rajz 3. ábrája egy kézelőnek belső nézetét s metszetét tünteti föl; az ingujjakra a fülek hasonlóképen, mint az ingnyakra, kívül varratnak föl. A kézelőkre lehetne ugyan a füleket a szegélyükön fölvarrni, de ez esetben nem fordíthatnék meg a kézelőket használat közben. Azért jobb, ha a (8) fülek például a bemutatott rajz szerint a kézelők belső fölületének közepére varratnak föl. Az ismertetett találmánynak a fölsorolt előnyös tulajdonságain kívül még más elő­nyei is vannak, különösen akkor, ha a gal­léroknak eddigi fölgombolására szolgáló előre nyúló szalagjai elmaradnak; a gallé­rok ennek folytán sokkal tartósabbak lesz­nek, mert tudvalevő, hogy a gallérok leg­hamarabb azon a helyen törnek ki, me­lyekből a fölgombolásukra szolgáló szala­gok kiindulnak. A gallérok és kézelők to­vábbá rendszerint a gomblyukak mellett szakadnak ki legkönnyebben, és e miatt kellett azokat eldobni; a gomblyukak mel­lőzése folytán tehát a gallérok és kézelők sokkal tartósabbak lesznek. A kézelőknél a csinosság szempontjából megmaradhatnak azon gomblyukak, melyekkel a kabátujj­ból kinyúló végeiket összegomboljuk, azon­ban ez sem föltétlenül szükséges, úgy hogy a fülecskéken áttolt övvel összefoglalt kéz­elők egyszerűen a kabátujjból minden gombolás nélkül nyúlhatnak ki. Mint már említve volt, jobb ha a kézelőknél a fü­lek azoknak nem közvetlenül szegélyére, hanem belső fölületükre, a szélektől jó­val beljebb, és pedig alsó és fölső széleik­től egyenlő távolokban elhelyezett két sor­ban, esetleg a kézelők belső fölületének

Next

/
Oldalképek
Tartalom