28360. lajstromszámú szabadalom • Erőgép két egymás mögött és fölváltva forgó dugattyúval
sának kitett, a hornyokban eltolhatóan ágyazott (r'") csapokból és a dugattyúba, illetve tokba beeresztett (p') illetve (r') fékgyűrűkből áll. Az egyik, pl. az (i2) dugattyúnak a gőznyomás hatása folytán a nyil irányában (1. ábra) való forgásánál ezen dugattyú (p') fékgyűrűje által a hozzátartozó (p) féktárcsa csapjai a hornyok sekélyebb része felé tolatnak és ezáltal szorítóhatás létesíttetik, miáltal a (p) féktárcsa és így a lendkerék tengelye is forgattatik. E mellett a a hozzátartozó dugattyúagyra fölékelt (r) féktárcsa forgása folytán az ezen tárcsa hornyaiban ágyazott csapokat a hornyok mélyebb részében hagyja vissza, úgy hogy a tokba behelyezett (r') gyűrű nem fékez- j tetik a dugattyú forgásának korlátozására. Az (i2) dugattyú mögött álló (il) dugattyú, | melyre a (c) beeresztőcsatornákon át a tokba belépő gőz szintén hat és melyet ellenkező irányban forgatni törekszik, ezen visszafelé való forgásban a hozzátartozó (p, p', r, r') fékkészűlékek által akadályoztatik meg és tartátik fogva, a mennyiben a hozzátartozó, a (g) tengellyel együttforgó (p) féktárcsa az (i') dugattyút, mely ellenkező irányban igyekszik forogni, kikapcsolva tartja, míg az ezen (i') dugattyú agyán ülő (r) féktárcsa a hozzátartozó (r') fékgyűrűvel (r"') csapjai által kapcsolatban tartatik és a dugattyút helyzetében fogva tartja. Az (i'2) dugattyú forgásával egyidejűleg ezen dugattyú (s2) beeresztőszelepe is mozgattatik és tovább nyittatik, míg az (i2) dugattyú a kívánt töltésfoknak megfelelő helyzetbe kerül. Erre a gőzbeeresztés elzáratik és a dugattyú további mozgása az expandálódó gőz hatása folytán megy végbe. Ezen idő alatt az (x) kivezetőcsatorna nyitva van, úgy hogy az (i2) dugattyú előtt lévő, az előző munkafolyamattól származó gőz eltávozhatik. Mihelyt az (í2) dugattyú a kiáramlócsatornát elhagyta, a dugattyú a két dugattyú között visszamaradó gőzt rugalmas párnává szorítja össze; ezen gőz most már expanziója folytán az (i') dugattyúra hat és utóbbit az (i2) dugattyú kezdeti helyzetébe hozza, mi mellett egyidejűleg a gőzbeáramlás a nyíló (s') tolatytyún át megkezdődik, miáltal most már az (i') dugattyú ugyanazon mozgást végzi, mint a melyet előbb az (i2) dugattyú végzett, mely most fékkészüléke által fogvatartatik. A (g) tengely ily módon folytonos forgó mozgást kap. A dugattyúk és a tok közötti gőzmentes zárás czéljából a dugattyúkba (k) tömítőgyűrűk vannak behelyezve. A kenés egy központos (o) fúraton, a tengely sugárirányú furatain, valamint a dugattyúagyakon át történik. SZABADALMI IGÉNY. Erőgép két egymás mögött és fölváltva forgó dugattyúval, jellemezve azáltal, hogy fékkészűlékek által, melyek egyrészt a dugattyúagyak és a tok közé és másrészt a dugattyúagyak és a tengely közé vannak bekapcsolva és ismert módon, hornyokkal ellátott féktárcsákból, valamint ezen hornyokban mozgathatóan ágyazott csapokból és fékgyűrűkből állnak,az egyik dugattyú mozgása atengelyre átvitetik, ellenben a másik dugattyú az első dugattyú ezen mozgása alatt a visszafelé való forgásban megakadályoztatik és fogva tartatik, mi mellett a mozgásban lévő dugattyú agyáról a beeresztő elem megfelelően szabályoztatik. (1 rajzlap melléklettel.) palla8 hészvénytarbasáü nyomda.* budapesten