28347. lajstromszámú szabadalom • Állító készülék hajtószíjak számára

2. ábra az előbbi ábrához tartozó oldal­nézet, a 3. ábra elölnézete a másik foganatosí­tási alaknak, a 4. ábra ugyanennek oldalnézete, az 5. ábra pedig fölülnézete. Az 1. és 2. ábrában bemutatott fogana­tosítási alaknál az átállító készülék főré­szei kengyelalakú (1) állványra vannak sze­relve. A (8 9) emeltyűkarok a szíjkorongoktól oldalt fekvő (2 3) csapokra vannak illesztve és ezek körül forgathatók akként, hogy a szíjnak belső futó fölületére hathatnak. A (9) emeltyű valamivel a (8) emeltyű fölött van elrendezve, úgy hogy ezt mozgásában ne korlátozza. A (2 3) csapokból több, a föltüntetett kiviteli alaknál három-három van az (1) állványon elrendezve oly czélból, hogy az emeltyűket jobban vagy kevésbbé megfeszített, vékonyabb vagy vastagabb szíjaknak megfelelően beállíthassuk. A (8 9) emeltyűkön és pedig előnyösen a (2 3) csapok tengelyében vagy a (11) csuklókon vagy egyéb megfelelő ponton (10) ütkö­zők vannak elrendezve, melyek a szíjnak túlságos eltolódását megakadályoznák. Meg­akadályozandó azonban azt, hogy a szíjak mozgás közben az ütközőkkel való folyto­nos érintkezés által fölöslegesen kopjanak, a (10) ütközőket puha vagy rugalmas anyaggal burkoljuk. Ugyanezen czélra a (8 9) emeltyűket is ily anyaggal burkoljuk. A (8 9) emeltyűk hüvelyalakú (4 5) tol­datokkal vannak ellátva, melyekkel a (2 3) csapokra vannak fölillesztve. Hogy ezen emeltyűknek túlságos elforgását megaka­dályozzuk, a (4 5) toldatok alsó fölületei­ken (19) bevágásokkal vannak ellátva, me­lyekbe az (1) állványra erősített (6 7) peczkek nyúlnak be, melyek az emeltyűk elforgatásánál a kivágások végfölületébe ütköznek és az emeltyűknek továbbforga­tását megakadályozzák. Ezen berendezést akként is lehet fogana­tosítani, hogy az esetben, ha a szíj túlsá­gosan meglazul, azt átterelni ne lehessen, a mi a munkást arra készteti, hogy a szí­jat utánfeszítse. Végül lehet még a két szíjkorong között oly berendezést is alkal­mazni, mely a szíjnak véletlen átcsúszását az egyik korongról a másikra megakadá­lyozza. A (8 és 9) emeltyűket vagy kézzel vagy az illető gépnek megfelelő emeltyűszerke­zet segélyével működtetjük. A 4. és 5. ábrák szerinti foganatosítási alaknál az előzőkben (8 9)-czel jelölt két emeltyű egyetlen egy (14) kétkarú emel­tyűvel van helyettesítve, mely a két szíj­rong között és a szíj mögött lévő (13) csa­pon forgathatóan van alkalmazva. Ezen csap egy a rajzban föl nem tüntetett ku­lisszában akként állítható be, hogy azt a szíjhoz közelebb vagy ettől távolabb hoz­hatjuk, a szerint, hogy a szíj miként van megfeszítve. A kulisszában eltolódó csap helyett több egymás mögött fekvő csapot is rendezhetünk el. A (14) kettős emel­tyű a (15) rudat hordja, mely puha, sima burkolattal lehet ellátva, melynek mentén a szíj az egyik korongról a másikra tere­lődik át. Ha a (14) emeltyűt az egyik vagy má­sik oldalon a szíj felé forgatjuk, a (15) rúd érintkezésbe jön a szíjjjal és azt az egyik korongról a másikra tolja. Az egész szerkezetet itt a (12) állvány hordja. A (16) ütközők a (15) rúd csap­ágyai fölött vannak alkalmazva. A szerkezetnek emeltyűkarjait tetszőle­ges elég szilárd anyagból készítjük; lehe­tőleg simáknak kell lenniök és czélszerűen tengelyük körül forgatható burkolattal van­nak körülvéve. Könnyen belátható, hogy mennél köny­nyebben forog e burkolat tengelye körül, annál nagyobbak ezen szerkezetnek elő­nyei. Ajánlatos ezen burkolatot fahüvely közvetítésével a tengely körül forgásba hozni, mert ez esetben a súrlódás is, a zaj is sokkal kisebb. Az előzőkben ismertetett foganatosítási példáknál az átterelő emeltyűket a szíj át­terelése czéljából függélyes tengely körül vízszintes síkban forgatjuk el. Az emel­tyűk itt mindig merőlegesek maradnak a szíjnak egyenes vonalú mozgására. Ha azon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom