28327. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet önmozgó gépek házai kürtőjének s gépkürtővel való összekapcsolására

akként van összekötve, hogy a (9) forgaty­tyú a másik kengyel másik szárának vé­gét fogja meg. A (9) forgattyúk a (10) ellensúlyokat hordják, melyek az (5) cső­feleket akként egyensúlyozzák, hogy ezek önműködően mozgattatnak az 1. ábrában föltüntetett állásba, mihelyt azok a 2. áb­rában föltüntetett állásból bizonyos mér­tékig kitérítettek. A szerkezet működése a következő: Miután a mozdony a szerkezetnek az 1. ábrában föltüntett állásánál (6) kürtő­jével az (1) kürtő alá állott, a (9) for­gattyúkat tetszőleges vonó eszköz segé­lyével a 2. ábrában föltüntetett helyzetbe mozgatjuk, a mikor is az (5) csőfelek a mozdonykürtőt körülveszik és a füstnek ki­tódulását megakadályozzák. Midőn aztán a mozdony az (1) kürtő alól távozik, magának a mozdonynak kür­tője szétterpeszti az (5) csőfeleket, melyek az ily módon megkezdett mozgásukat a (10) ellensúlyok hatása alatt az 1. ábrában föltüntetett, teljesen nyitott állásig foly­tatják. Ha a csőfelek súlypontja a fölfüggesz­tési ponthoz képest kellően van megvá­lasztva, akkor ezek maguktól megmarad­nak a zárt állásban. Hogy azonban erre ne kelljen külön gondot fordítani, czélszerű a csőfelek alsó végén egy tetszőleges, pél- i dául a 2. ábrában föltüntetett rúgós (11 j 12) rögzítő szerkezetet elrendezni. Hogy a csőfelek mozgása gyorsulás nél­kül történjék, azokat egy fékező szerke­| zettel, például a (13) fémlemezekkel lát­juk el, melyek a (2) tartóhoz erősített (14) fékező rúgó hatása ellenében a csőfe­lekkel együtt forognak. Hogy végül a mozdonyt ne kelljen az en­nek megállítását hosszadalmassá tevő pon­tossággal az (1) kürtő alá állítani, ennek alsó végében a (15) toldatot rendezzük el, mely a (16) csap körül elforoghat, úgy hogy az (5) csőfelek a mozdony és a fűtő ház kürtőit akkor is összekapcsolhatják egymással, ha ezen kürtők középvonalai i nem is esnek egész pontosan egymás foly­tatásába. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szerkezet önmozgó gépek házai kürtő­• jének a gépkürtővel való összekapcso­lására, jellemezve egy a ház kürtőjén elrendezett, két csőfélből álló kürtőtol­dat által, mely zárt állásban a ház kür­tője alatt álló gépnek kürtőjét a ház kürtőjével folytonos kürtővé egyesíti. 2. Az 1. alatt igényelt szerkezetnél a cső­feleknek mozgatására egy emeltyűszer­kezet, jellemezve egy a csőfeleket hordó és a ház kürtőjéhez csuklósan odaerősí­tett kengyelek egy-egy szárának végé­vel összekötött könyökemeltyű által. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt szerkezetnél a ház kürtője alól távozó gépnek kürtője által bizonyos mértékig megemelt csŐ-felek mozgásának folytatására ellensú­lyok, melyek a csőfeleket mozgató kö­nyökemeltyűk egy-egy szárával összekö­tött forgattyúkon vannak elrendezve. (1 rajzlap melléklettel.\ PAUAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom