28322. lajstromszámú szabadalom • Gőz- vagy gázturbina több futó és vezető kerékrendszerrel

sugarak eme lapátsorokou átáramlottak, azok iránya a (hl li2) lapátokban ismét megvál­tozik, úgy hogy a gőz a (bl b2) korongok második lapátkoszorújába áramlik, honnan az (i) turbinaszekrénybe jut, hogy ebből kifúvassék vagy ebben lecsapassék. A jelzett (gl hl g2 h2) lapátkoszorúk közül egy vagy több eltolható, így a rajzon a (hl h2) koszorúk (kl k2) vezetékei lát­hatók, melyeken ezek az (i) turbina­szekrényben oldalirányban vannak vezetve. A mozgató berendezések természetesen tel­jesen tetszőlegesek lehetnek, a rajz szerint (ml m2) vonórudak vannak alkalmazva. Ily esetben több ily vonórúd hat az illető ke­rék kerületén egyenletesen elosztott pon­tokra, mely vonórudak egyenletes mozga­tására egy közös emelő szerkezet szolgiíl. Ép úgy láthatók a rajzokon a (g2) koszorú vezetésére szolgáló (n) vezetékek és a ko­szorút mozgató (o) vonórudak, annak jel­zésére, hogy belső koszorúkat ép úgy lehet eltolni, mint a hátsó koszorúkat, még pedig vagy mind a kettőt, vagy csak az egyiket. Ha már most a futókerekek átmérője 3 m. (ha továbbá a futó- és vezetőkerekek száma és elrendezése a rajzon láthatóval egyezik meg) és ha a fordulatszám ebben az esetben 600, akkor a külső (hl h2) ve­zetőkerekek eltávolítása után a fordulat­szám ugyanazon gőzfogyasztás mellett kö­rülbelül 1000 fordulatra emelkedik, míg a következő két vezető kerék eltávolítása után, tehát akkor, mikor a gőz az első futókerékből jut már a szabadba, a fordu­latszám ugyanazon gőzfogyasztás mellett 2000 fordulatra emelkedik. A megrajzolt gépnél tehát a fordulatszám 500 fordulat­ról 1000 fordulatra és 1000 fordulatról 2000 fordulatra emelhető. Lehetséges ter­mészetesen az is, hogy még több fokozat­ban változtassuk a fordulatszámot. Ép úgy természetes az is, hogy a föntebb leirt be­rendezés nemcsak • oly turbináknál alkal­mazható, melyeknek középső korongja Pel­ton-féle kettős lapátokkal van fölszerelve, hanem oly turbináknál is, melyeknél a lapá­tok a fuvókákból jövő sugarat meg nem osztják. Mellékes továbbá a lapátok alakítása is, minthogy ez a megrajzolt kiviteli alaknak csak szerkezeti részletét képezi. így pl. az ismeretes Laval-féle turbináknál a gőz az egyik oldalon vezethető be a futókerék lapátjaiba és annak másik oldalán vezet­hető el ezekből, mely esetben pl. meg­osztott és egyes szegmentumokból álló ve­zetőkerekeket fogunk alkalmazni, melyek szegmentumait sugár irányban toljuk be a futókerekek közé, illetve húzzuk ki ezek közül. Lényegesen egyszerűbbé válik az elren­dezés parcziális turbinák esetében. A csatolt rajz 2. ábráján egy oly gőz­turbinát láthatunk sematikus oldalnézetben, melynél az (al) futókerék egy (bx ) fuvóka­koszorúban forog. A gőzbevezetés a tur­binakerék kerületének csak egy részén tör­ténik, a rajz szerint annak egyharmad részén. A fuvókakoszorú egyharmad részét (bl b2 bB) jelzi. Tegyük föl, hogy a (bl) fuvókacsoport akkor működik, mikor a gőz teljes sebes­ségét az első futókerék fogyasztja el. A má­sodik (b2) fuvókacsoport akkor működik, mikor a turbina oly sebességgel forog, melynél egy második futókerék is működik a sebesség kihasználására. Végül a (b3) fuvókacsoport arra szolgál, hogy a futó­kereket még kisebb sebességgel, három futó­kerékkel járathassuk. Lehet azonban, mint azt föntebb jelez­tük, oly futókerékrendszert is alkalmazni, mely több lapátkoszorúból áll és melynél ezek a lapátkoszorúk vannak eltolhatóan ágyazva. Parcziálturbináknál (1. a 2. ábrát) a kerekek eltolása is fölösleges, amennyi­ben itt egyszerű vezetőlapát szegmentumo­kat lehet használni. Ekkor a (b3) csoportot képező fúvókák mellett két vezetőlapát­szegmentumot, a (b2) csoport mellett egy ily szegmentumot alkalmazunk, míg a (bl) csoport mellett ily szegmentumot egyáltalá­ban nem alkalmazunk. A 3. ábrán a (bl) csoport metszete lát­ható az x—x vonal szerint. Eme metszetből kitűnik, hogy három (cl c2 c3) lapátsorral bíró futókerék van alkalmazva és csakis a

Next

/
Oldalképek
Tartalom