28231. lajstromszámú szabadalom • Megerősítő szerkezet vasúti sínek számára
többféleképen módosítható, anélkül hogy ezáltal a találmány keretéből kilépnénk. A 9—10. ábrákon pl. az U-vasnak egy másik foganatosítása van bemutatva, melynél a vas karmai egészen a sínfej alá vannak fölvezetve azon ezélból, hogy a kerekek nyomkarimáinak azon hatását, mely a sínfejek kifelé szorításában nyilvánul, kellően ellensúlyozhassák. Az (a) sín talpát belülről a (d) horgok, kívülről pedig a 9. ábrán bemutatott U-vas (e) horgai tartják, melynek (fl) középső részére a merevítésre szolgáló (h) húzóvas (i) nyelve akasztalik. Az (e) horgok oldalt fölfelé meg vannak hosszabbítva s (m) végeik az (a) sín feje alá feküsznek s azt oly módon támasztják alá, hogy a sínek a sínfejeket a vágányvonalból kiszorító erőknek hatásosan ellenállhatnak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Megerősítő szerkezet hossztalpakra szerelt vasúti sínek számára, melynél a síntalp az alzat horgai között rögzíttetik, jellemezve azáltal, hogy a külső (e) hor" gok vagy karmok belső folytatásai a sín belső oldalán fülekké vannak kiképezve, melyekbe merevíthető (h) húzóvasak (i) nyelvei kapcsolódnak azon ezélból, hogy az összefoglalás zárt, merev és kényelmesen kioldható legyen. 2. Az 1. igényponttal védett sín megerősítés egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a belső (d) horgok az alzatot pl. (b) betontömböt körülfogó (c) szalagokból állnak ki. 3. Az 1. igényponttal védett sínmegerősítés egy foganatosítása, jellemezve azálta^ hogy a külső horgok páronként (f) U-vasakká vannak kiképezve, melyeknek középső szárába a (h) húzóvasak akasztatnak. 4. Az 1. igényponttal védett sínmegerősítésnek egy további foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a (h) húzóvasaknak az (f) U-vasakba akasztandó (i) nyelvei annyira meg vannak hosszabbítva, hogy szögvasak alkalmazása mellett a szerkezet biztos merevítését tegyék lehetővé. 5. Az 1. igényponttal védett sínmegerősítésnek egy foganatosítása, jellemezve merevítésre szolgáló (k) szögvasak által, melyek két nyelvükkel a megfordított U-alakú keresztmetszettel bíró (h) húzóvashoz simulva, annak üregébe helyeztetnek s a húzóvassal (1) zárószögek segélyével vannak összefoglalva, ahol a szögvasak hátai a húzóvas fi) nyelveinek belső oldalára feküsznek. 6. Az 1. igényponttal védett sínmegerősítésnek egy további foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy az U-vasak (e) horgai odalt annyira vannak fölfelé meghosszabbítva, hogy (m) végeik a sínfej alá feküsznek s ellentámaszok gyanánt szolgálnak. (1 rajzlap melléklettel.) PAILAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NVOMDXjA DkPlITR.