28092. lajstromszámú szabadalom • Elektromos távregisztráló készülék

_ 4 -bal tovább is mozogna; e közben a deci­méter-emeltyű azon helyzetbe kerülne, mely­lyel a méter-emeltyű eredetileg bírt. Egy távregisztrálás végzésénél a követ­kező folyamat megy végbe: Tegyük föl, hogy a III. számú állomás — mely részére a kapcsolási vázlat raj­zolva van — automatikus jelentéstételre szólítandó föl. A központban lévő hivatalnok a (T) bil­lentyűt háromszor lenyomja. Minthogy a nyugalmi helyzetben a (Zl, Z2, Z3 és Rl) gyűrűk helyzete folytán az összes relais-k egymásután vannak kapcsolva és az ösz­szes (ab) megszakítóhelyek rövidre vannak zárva, az áramküldések az összes állomások relais-jeire hatnak. Már az első áramküldés az (LB) telepet (M2, Z5 és de)-en át zárta és ezáltal a (Z0 ) kerék kiakasztatott. Az összes állomások idő-futóművei most húsz másodperczen át akadálytalanul lefutnak. A három áramlökés a helyi áramkört (Ml és Z4)-en át szintén zárta, úgy hogy az (R0 ) kerék és ezzel együtt az (Rl, R2, R3) gyűrűk is három foggal előreforognak. Az említett húsz másodpercz .alatt a vonaláram nem záratik ismét; a hivatalnok­nak csak ezen idő eltelte után szabad a (T) billentyűt és pedig ez alkalommal körül­belül ötvenöt másodperczen át zárni. A rend­szer már most önmagára van hagyva. Az újbóli áramküldés — mint az a (Zl, Z2, Z3) gyűrűk helyzetéből következik — az összes relais-kre hathat; a Morse-készűlék egy vonalat ír és az állomásokon az (M2) mág­nes az idő-futóművet ismét kikapcsolja, mely most ismét húsz másodperczen át a 40-dik másodperczig fut; ellenben az (Ml) mágnes a (Z4) gyűrű helyzete folytán nem kap több áramot és az (Rl, R2, R3) gyűrűk a távjelzés befejezéséig elfoglalt helyzetükben tartatnak. Az (Rl) gyűrű azt létesíti, hogy az ösz­szes állomások (ab) megszakítóhelye — ki­véve a fölhívott III. számú állomást —• a (Z3) gyűrű által adott másodperczekben rövidre van zárva. A (Zl) gyűrű a 24—39 másodperczekben az összes állomás-relaisket is röviden zárja, ellenben a (Z2) gyűrű ezen idő alatt a fölhívott állomásnál az (ab) he­lyet nyitva hagyja. A 25-ik másodpercz alatt tehát a III. állomás (ab) helye az egész vonalon az egyetlen megszakítóhely. A (Z6) gyűrű által már most a 26-ik másodperczben az összes állomások (LB) telepe az (M3) mágnesen át zárva lehetne; azonban az (R2) gyűrű ezt csak a fölhívott III. számú állomásnál engedi meg. Ennek­folytán tehát csak ezen állomás (M0 ) mérő­futóműve akasztatik ki, mely most 13VS másodperczig fut. A (CH) kontaktusemel­tyűk most már forogni kezdenek és a mé­terek jelzése következik be. A decziméter- és czentiméteremeltyűk egyelőre nem jönnek tekintetbe. A méter kontaktusemeltyűje hatás nélkül mozog az (L2) lamelláig. (A lamellaelrendezés köze­lebbi magyarázata a későbbiekben van leírva.) Azon pillanatban, a mikor a méter­emeltyű ezen lamellát érinti, az (LB) telep — sarkától az említett megszakítóhelyeken, az (L2) lamallán, a méter (CH) kontaktus­emeltyűjén és az (M3) mágneshez és innét az (LB) telep -(-sarkához az áram vissza­folyhat, minthogy a -el jelölt há­romszög és 0—3-al jelölt négyszög kontak­tushelyek zárva vannak. Ezáltal az (M3) mágnes horgonya újra vonzatik. Ezen horgony azonban ismét eleresztet­nék, mihelyt a (CH) méter-kontaktusemeltyű az (L2) lamellát elhagyja. Azonban az (M3) mágnes horgonya az (f, fl) kontaktusok által a (CHm ) kontaktusemeltyűvel a (K) gyűrűn át második vezető kapcsolatban is áll, úgy hogy tehát az (M3) mágnes addig marad mágneses, míg a (CH, n ) emeltyű a (K) kör nyitott helyére kerül. Az (M3) mágnes horgonya vonzott álla­potában a (g, gl) kontaktusokat is zárja, Mialatt a (CHm ) kontaktusemeltyű a 3, 2, 1, 0 deczimállamellákat egymásután érin­tette, a vele összekötött (b) pontot ezen (g, gl) kontaktusokon át az (a) ponttal összeköthette. így tehát a központ vonal­telepétől a zárt (T) billentyűn, a (CR) relais-n és az egész vonalvezetéken át a

Next

/
Oldalképek
Tartalom