28063. lajstromszámú szabadalom • Nyomótalpas sajtó
leket forgásnak indítani, mely az alaplemez eltolódását megengedi. Erre a czélra lánczhajtás alkalmazható, melynél a lánczot feszítő kerekek segélyével lehet megnyújtani és megereszteni. Továbbá igen egyszerű berendezés szolgál a papírnak a kellő módon való hozzávezetésére, mely berendezésnél az a körülmény, hogy a nyomótalp mozdulatlan, a papir berakásának és lerakásának rendkívül egyszerű berendezés segélyével való végzését engedi meg. Ugyanis az (a) nyomótalp körül közösen működtetett megfogókat akként rendezzük el, hogy azok a pontozott (f) vonal mentén mozogjanak. A papirt (h)-nál helyezzük el valamely módon a megfogok között és (g)-nél távolítjuk el ugyancsak tetszőleges módon ezek közül. A megfogok önműködően akként állanak be, hogy a papir mindig a helyes helyzetet foglalja el, nevezetesen akkor függjön le függélyes helyzetben, mikor a nyomótalp az alaplemez között foglal helyet. Hogy a (b) alaplemezben a formát (szedést) elhelyezhessük, az alaplemezt (c) tengelye körül akként forgatjuk el, hogy sík fölűlete fölfelé forduljon. Ugyanily módon lehet az (a) nyomótalpat is (i) tengelye körül elforgatni, hogy az egyengetést végezni lehessen, azonban megjegyezzük, hogy ez a forgatás csak kivételesen és kézzel történik és csakis arra szolgál, hogy a formát elhelyezhessük és az egyengetést elvégezhessük, ellenben a nyomtatásnál a nyomótalp mindig mozdúlatlan marad, az alaplemez pedig csupán csak a nyomtató fölűletre merőleges irányban, önmagával párhuzamosan mozdul el. A föntebb jelzett műveleteket a következő módon végezzük: A (k) lendítőkerékkel fölszerelt (1) főtengely a közbekapcsolt (m) fogaskerék útján az (n) fogaskereket forgatja, mely az (a) nyomótalp forgatható (i) tengelyére van fölékelve. Eme fogaskerékkel az (o) forgattyú van mereven összekötve, mely a (p) hajtórúd útján indítja a (b) alaplemezt ide-oda mozgásnak. A hajtórúd az alaplemez (c) tengelyére hat. Hasonló berendezés van a ' gép másik oldalán is alkalmazva. A (c) tenj gely mindegyik végén (7. ábra) egy-egy (q) I görgő van szerelve, mely az (r) kereszt, tartó útján van a kisebb (s, t) görgőkkel mereven összekötve. Eme kis görgők a gépkeretben kiképezett (u) horonyban mozognak ide-oda. Nyomtatás közben ily módon az alaplemez föl nem billenhet. Ha azonban a forma elhelyezése czéljából az alaplemezt föl kell billenteni, ezt oly helyzetbe kell vinni, melyben az (s t) görgők a szomszédos (w x) hornyokba mehetnek át, mikor az alaplemezt .90°-kai elforgathatjuk. A t'estékelő hengerek tengelyei alkalmas (y) csapágyakba vannak ágyazva (8. ábra), melyek a (z) emelők végeire csuklósan vannak szerelve (6. ábra). Ezek az emelők az (i) lánczkerekekkel merev kapcsolatban vannak, mely kerekek a maguk részéről a (b) alaplemez (c) tengelye körül foroghatnak. Az (1) lánczkerekeket a (2) lánczok indítják az (m) fogaskerekek tengelyére ékelt (3) lánczkerekekről forgásnak. A (4 4) feszítőkerekek a (2) láuczokat még akkor is megfeszítve tartják, mikor a (c) tengely a (b) alaplemezzel együtt eltolódik, úgy hogy a festékelő hengerek az alaplemez körül állandó keringést végezhetnek. A papir berakására és lerakására négy (5) megfogó szolgál, melyek szerkezete magában ismeretes. Hogy ezek a megfogok a 9. ábrán látható utat írják le, azokat az (i) hajtott tengelyre ékelt (6) kereszt forgatja az (a) nyomótalp körül. A megfogok azonban nincsenek közvetlenül a (ö) keresztre ágyazva, hanem (7) vezetődarabokra, melyek a (9) lemeznek alapjában véve négyszögalakú (8) hornyaiban csúsznak. Eme (7) vezetődarabok a (6) kereszt karjaival a (10) közbeeső emelők útján csuklós kapcsolatban állanak, minek következtében a megfogok a (6) kereszt forgásánál az (a) nyomótalp körül keringenek, illetve egy alapjában négyszögalakú pálya mentén mozognak. A megfogok a (h) ponton ferdén fölfelé állanak, úgy hogy a papírlapokat itt kényelmesen be lehet azokba helyezni. A nyomótalp nyomtató fölűleténél fiiggé! lyesen lefelé függnek, úgy hogy a nyom-