28026. lajstromszámú szabadalom • Brikett- és műkősajtó
- 2 — dugattyúra, mely lazán fekszik az egyik (b) könyökemelő karou, míg a második, a kulisszával ellátott (bl) emelőkar a (d) hydraulikus dugattyúval van kapcsolva, ez pedig egy hydraulikus akkumulátorral összekötött (e) hengerben mozog és a nyomás túlságos fölnövekedésénél a (c) sajtolódugattyúval együtt hátra felé mozoghat, miáltal sérülések és törések elkerülhetők. Az (f) ellendugattyú a tompa (a) szög alatt beállított és (g, gl) ellendarabokkal fölszerelt (h, hl) könyökemelőkarokkal van összekötve, fel és lefelé mozgatását pedig az (a) tengely a (k) forgattyú és (kl) hajtórúd közvetítésével végzi, mely utóbbi az (i) emelő közvetítésével a (j) tengelyre ékelt (1) exczenterkorongot indítja lengésnek. Ez az exczenterkorong a (g) ellendarabon megerősített (m) csapra hat, úgy hogy a sajtolás befejezte után a fölfelé mozgó (h, hl) könyökemelőt és (f) ellendugattyút gyorsan fölemelheti és a fölemelt állásban mindaddig fogva tarthatja, míg a kész kövek vagy brikettek kidobatása és kitolatása és a formának friss anyaggal való megtöltése be nem fejeződött. A visszafelé lengésnél ellenben az (1) exczenterkorong a (h, hl) könyökemelő karokat egymáshoz tompa szög alatt állítja be. (1. ábra) és azok visszafelé való kitérését meggátolja. A (c) sajtolódugattyú lazán fekszik az alsó (b, bl) könyökemelővel összekötött villaalakú (b2) fejen, mely utóbbi egy az (o, ol) könyökemelővel csuklósan kapcsolt (02) emelővel van összekötve és emez (o, ol), könyökemelő megnyúlásánál az utóbbira ható forgó (n) exczenter hatása alatt a sajtalt brikettek kidobatása czéljából az asztal magasságáig fölemeltetik és mindaddig a fiiemelt állásban tartatik, míg a (p) szán a (q) garatból fölvett anyagot teljesen a sajtolóforma fölé nem szállította. Ez alatt az (a) tengelyről az (r, rl) fogaskerékáttevés útján forgásnak indított (n) exczenter az (o, ol) könyök-emelőt szabadon bocsátja és a (b, bl) könyökemelő kulisszája a (b2) könyökemelőfej lefelé mozgását idézi elő, a (c) sajtolódugattyú saját súlyának hatása alatt leesik, úgy hogy közötte és a RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA St-DAPESTE* (p) szán segélyével a forma fölé szállított nyers anyag között légüres tér létesül, minek következtében a külső légnyomás a nyers anyagot könnyen szoríthatja a sajtolóformába. A (j) tengely körűi lengő (s) emelő az (f) ellendugattyú kiváltása után az emelőkarral ellátott (t) szívdarabot lengésnek indítja, ez a szívdarab az (u) hajtórúd útján a (p) szánnal van összekötve, úgy hogy a szán a forma töltése közben nyugalomban marad, azután gyorsan előre és ép oly gyorsan visszafelé mozog, minek megtörténte után megy csak végbe az (f) ellendugattyú beállítása. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Brikett- és műkősajtó, egyoldalú, alúl ható sajtoló nyomással, jellemezve egy az (f) ellendugattyúra ható és két egymással szemben tompa szög alatt beállított és eme helyzetben ható (h, hl) könyökemelőkar által, melyek a sajtolásnál föllépő oldalnyomás fölvétele czéljából egymás ellendarabjait képezik. 2. Az 1. alatt védett sajtónál egy a főtengelyről mozgatott, a (j) tengely körül lengő (1) exczenterkorong, mely lefelé lengésénél a (h, hl) könyökemelő karokat egymáshoz tompa szög alatt állítja be és ezeknek eme helyzetből való kitérését meggátolja. 3. Az 1. alatt védett sajtónál egy a főtengelyről forgásnak indított (n) exczenter, mely az (o, ol o2) könyökemelő szerkezetre hat és ily módon a (c) sajtolódugattyút fölemeli, eme könyökemelőszerkezet szabadon bocsájtása pillanatában pedig a (c) sajtolódugatyút saját súlyának hatása alatt lesülyedni engedi, mire egyidejűleg a (p) szán és a nyers anyag is a sajtolóforma fölé jutott és ebben légritkítást létesített, úgy hogy a nyers anyag a külső légnyomás hatása alatt a sajtolóformába hull. 4. Az 1. alatt védett sajtónál egy a (p) szánnal egy hajtórúd útján összekötött (t) szívd'irab alkalmazása, melyet a (j) tengely által lengésnek indított (s) emelő mozgat és mely a szán gyors ide-oda mozgását idézi elő. (1 rajzlap melléklettel.)