28004. lajstromszámú szabadalom • Rajztömb

Megjelent 1903. évi augusztus hó 24-én. MAGY. SZABADALMI KIR HIVATAL SZABADALMI LEI RAS 28004. szám. xill/d. OSZTÁLY. Rajztömb. GYÖRGYI KÁLMÁN RAJZTANÁR BUDAPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 január hó 26-ika. A jelen találmány tárgyát oly rajztömb képezi, mely föstőállvány módjára a padon vagy asztalon fölállítható és mely egy fekete táblával van egyesítve, úgy hogy tetszésünk szerint akár a rajzpapirra, akár a fekete táblára rajzolhatunk. A találmány tárgyát képező rajztömb a csatolt mintákban két foganatosítási alakjá­ban van bemutatva. A mint ezen mintákból látható, a fölső végükön könnyű leszakíthatás czéljából per­forált rajzlapok egy füzetté egyesítve egy fekete táblának vagy fekete palapapirral bevont táblának fölső végén kapcsok segé­lyével akként vannak megerősítve, hogy a rajzlapokból képezett egész füzetet a fekete tábla hátsó oldalára hajthatjuk. Ezen tábla, mely krétávr 1 vagy palavesszővel való raj­zolásra szolgál, rajztömb állványának mellső lapját képezi, melynek hátsó oldalá­hoz egy támlap van erősítve, mely, mint a festőállványok lába hátrafelé terpeszthető. Hogy a tömb biztosabban álljon, ezen támlaphoz egy behajtható és kinyitható talp­lapot erősíthetünk, mely, mint ez egyik mintánál látlutó, a támlap kiterjesztése után a padon vagy asztalon fekve a mellső tábla felé nyúlik, s ezen táblával a czeruza vagy palavessző beillesztésére szolgáló hüve­lyek és ezeken átdugott czeruza, palavessző, tollszár, vagy hasonló alakú rúd segélyével összekapcsolható. A talplap ekkor a támlap becsukódását megakadályozza, ez által a tömb biztos megállását elősegíti. A szerint, a mint a rajzpapiron vagy a táblán akarunk rajzolni, a rajzlapokból képezett füzetet a tábla mellső vagy hátsó oldalára hajtjuk. Ha a rajzlapok elfogynak, kapcsok segélyé­vel új rajzlap füzetet erősítünk a táblához. A rajztömb állványa tetszőleges anyag­ból, kéregpapírból, fából, fémből stb., maga a tábla pedig esetleg palából is készíthető. SZABADALMI IGÉNYEK. j 1. A rajztömb, jellemezve az által, hogy a 1 rajzlapokból képezett füzetnek födőtáb­lája festőállvány módjára szétnyitható és fölállítható. 2. Az 1. alatt igényelt rajztömbnek egy foganatosítási alakja jellemezve az által, hogy a rajzlapokból képezett füzet a födőtábla mellső vagy hátsó oldalára hajtható, a födőtáblának kiterjeszthető támlappal ellátott mellső lapja pedig a

Next

/
Oldalképek
Tartalom