27730. lajstromszámú szabadalom • Formagép kerek ablakoknak agyagból való előállítására

— 4 — következtében könnyebben válik le, mint fölülről lefelé való függélyes lehúzás ál­tal és 3. az által, hogy a formafenék vezető­rúdján ferde síkon csúszik le, a fenék a formaköpeny sülyedéséhez képest kissé ké­sik és a leválás lassan megy végbe. Szükség esetén a (k) formafeneket hordó (s) rudat ürösen képezhetjük ki, melyen át a levegő vezettetik. Ezen ürös rúd segé­lyével a cserép és anyaforma vagy cserép és dugattyú közé levegőt is bocsáthatunk, mely czélból a magdugattyút ürösen ké­pezhetjük ki és levegőnyílásokkal is ellát­hatjuk. Némely esetben az anyaforma sajátos szerkezetű lehet. Ez ugyanis fölülről le­felé és jobbról balra haladó irányban két egyenlő félre van osztva, melyek hornyok segélyével vezettetnek egymásban és mind­két oldalt erőteljes rugók által tartatnak össze. Az elválasztó sík közepén az (u) ke­retoszlopokkal párhuzamosan mindkét ol­dalt egy-egy pálcza halad. Megfelelő he­lyen, röviddel a formaköpeny megállása előtt ezen oszlopokon kúpos vastagítás van, miáltal az anyaforma haladásánál ennek két fele egymástól kissé szétcsappantatik s rögtön azután, hogy a fenék a cserép­pel leülepedett, hirtelen ismét összecsap­pan. A végből, hogy a formafeleknek a magdugattyú nyomása által való szétválá­sát meggátoljuk, a keret fölső (q) ha­rántgerendáin mindkét oldalt villák vannak elrendezve, melyek a cserépnek kinyomá­sakor a formát biztosan összetartják. A ketté osztott anyaforma szerkezete olyan is lehet, hogy a két fél erőteljes ru­gók által egymástól szétválasztatik és föl­felé való mozgásnál azok két ék közé to­lódnak, melyek a két felet a cserép for­málása közben összetartják. A leírt gép megfelelő változtatások mel­lett akként is építtetik, hogy a magdu­gattyú szánban mozog föl és le, az anya­forma ellenben helytálló és forog, mely esetben a simító berendezés ehhez képest módosítandó. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Formagép kerek alakoknak agyagból való előállítására, jellemezve a formálandó tárgy üregét előállító s a gépnek egy­szersmindenkorra megállapított magas­ságában forgó magdugattyú, valamint a függélyes irányban mozogható szánban elrendezett anyaforma által, mely füg­gélyes sík szerint elmetszhető s a mag­dugattyú felé mozog, mely mozgás köz­ben fenekét az azon lévő agyagtömbbel együtt magával viszi. 2. Az 1. alatt igényelt formagép egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve az anya­forma mozgatására szolgáló forgattyú­korong vagy exczenterpár s egy ezzel összeköttetésben álló lánczpár által, mely utóbbival a (w) szán összenyomható spirális rugók segélyével akként van összekötve, hogy az anyaforma a simí­tás tartama alatt rövid ideig a magdu­gattyúra fölfekszik, a nélkül, hogy a gép normális járása hátráltatnék. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt formagép egy foganatosítási alakja, jellemezve egy szánban föl- és lefelé mozgó magdugaty­valamint egy ugyanazon magasságban maradó és aközben forgó anyaforma ál­tal. 4. Az 1. alatt igényelt formagép egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve a mo­zogható formafenék (s) vezetókrúdján elrendezett csavaros rovátka által, mely lehetővé teszi, hogy az anyaforma sü­lyedése közben az alakított cserép las­san forogjon és sértetlenül az anyafor­máról leváljék. 5. Az 1. alatt igényelt formagép egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve a mag­dugattyún, valamint az anyaformán el­rendezett rovátkák, illetve légcsatornák által, melyek az olajat fölveszik, a formaadásnál a levegőt elvezetik és a cserépnek a formából való leválasztásá­nál a levegő beszívására szolgálnak, mely leválasztás még megkönnyebbíttetik az által, hogy ürös (s) vezetékrudat alkal­mazunk, mely a hasonlóan ürös magdu-4

Next

/
Oldalképek
Tartalom