27447. lajstromszámú szabadalom • Acetylénfejlesztő készülék
í -melyben egy vagy több kalcziumkarbidot tartalmazó áttört csésze csavarvonal alakjában van elhelyezve, úgy hogy az egy fölül elhelyezett víztartályból jövő víz a csészékben lévő karbidot alulról fölfelé fokozatosan megtámadja; — továbbá egy a gazométertartályra szerelt tartón forgathatóan ágyazott kétkarú emeltyűből, — mely egyik karján egy az említett víztartályból kiinduló tápcső nyílásának elzárására szolgáló szeleprudat, másik karján pedig két lemezrúgót hord, melyek két szorító pofában végződnek, melyek között egykét különböző harántmetszettel bíró rúd halad át, mellyel egy súly mereven van egyesítve akként, hogy a harang emelkedése közben e súly, melybe a harang beleütközik, az említett rudat és a két- i karú emeltyűt megemeli, miáltal a víz- ! tartályból kiinduló tápcső elzáratik; — ' továbbá egy szabályozó csavarból, mely a kétkarú emeltyű kilengésének és ennek folytán a kétkarú emeltyű minden egyes működése alkalmával a fejlesztőbe ömlő víz mennyiségének a szabályozását teszi lehetővé; továbbá egy az említett súlyt hordó rúd fölső végén elrendezett csavaranyából, mely a súly és a karbid teljes kimerülése után legalsó állásába érkezett gazométerharang közötti távolságnak szabályozását teszi lehetővé; továbbá a gazométertartály egy kengyelére erősített csöngőből, melynek kalapácsát ha a fejlesztőben volt karbid teljesen kimerült, egy a harangra erősített fogasrúd hoz működésbe; végül egy biztonsági szelepből, mely a víztartályban van elrendezve, és mely akkor nyittatik meg, ha a gazométerharang egy bizonyos határon túl emelkedik. (3 rajzlap inollóklettel.) PAi TÁR«A8Ár. NYOMDÁJA iUDAP6£TBN