27402. lajstromszámú szabadalom • Berendezés levegőnek nedvesítésére

A (K) szekrényen áthajtott levegő ned­vességének fokát a mozgatható (D) födél­nek megfelelő emelése, továbbá az (e) zsa­luknak nyitása által szabályozhatjuk, mi­vel ekkor a levegő a szekrényben kisebb nyomással fog bírni és így a párologta­tók nedves fölületeivel kevésbbé bensően fog érintkezni, minek következtében a víz is csekélyebb mértékben fog elpárolog­tatni. A (Y) ventilátor akként van szer­kesztve és méretezve, hogy a ventilátor­nak (ml) kifúvó nyílása a (K) szekrény szélességének feleljen meg és, hogy a le­vegő az ezen szekrényben elrendezett pá­rologtatók összfölületét egyidejűleg és egyenletesen áramolja körül. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés levegőnek nedvesítésére, hűté­sére és pormentesítésére, jellemezve több, egy (K) szekrényben vagy kamrá­ban elrendezett (a) párologtató által, melyek egymás mellett egy közös ten­gelyre vannak erősítve és melyek a szekrény fenekét megfelelő magasság­ban befödő vízrétegbe akként merülnek be, hogy tengelyük körüli forgásuk köz­ben egész fölületiikön egyenletesen megvedvesíttetnek, jellemesve továbbá egy akként elrendezett és a szekrénnyel összekötött (V) ventilátor által, hogy az ezen ventilátor segélyével beszívott és aztán kifúvott levegő az összes pá­rologtatók fölületét egyidejűleg és egyenletesen áramolja körül és a szek­rények beállítható zsalúkkal ellátott fö­delén vagy mellső kibocsátó nyílásán át a kiszolgálandó helyiségbe, vagy eset­leg megfelelő csővezetékeken át ezen helyiség tetszőleges pontjaiba vezette­ti rajzlap melléklettől.) «É87VÉN»TAflSA&ÍG NYOMDÁJA .W .^ftlt*

Next

/
Oldalképek
Tartalom