27208. lajstromszámú szabadalom • Talpazat elektromos vezetékek kiolvadó biztosítékaihoz

elrendezésnek megfelelően kötöttük össze egymással és a tápláló vezetékkel (lásd például a 121249. és 123672. számú német birodalmi szabadalmat és Heimnek Lipcsében, 1898-ban megjelent «Elektrische Beleuchtungsanlagen» czímű munkájának 402. lapját és 391. ábráját). Ily kapcsolást a kapcsolódeszka mögött létesíteni igen nehéz dolog, fából készült kapcsolódeszkák alkalmazásánál pedig a csatlakozó csavarok átvezetésére szolgáló nyílásokat az ez idő szerint érvényes szerelési szabályok értelmében külön tűzálló anyaggal kell kibélelni. A következőkben leírt talapzatnak épen az a föladata, hogy a jelzett hátrányokat elkerüljük, a mennyiben lehetővé teszi, hogy az összes vezetékeket a kap-, csolódeszka mellső oldalán vezessük, az egyes talapzatokat pedig egyenként és a nélkül szerelhessük le, hogy a többit is le kellene szerelni. A talapzatnak ily módon való szerelését az teszi lehetővé (lásd a 10., 11. és 12. ábrát), hogy a talapzat hátsó oldalán két széles és mély haránthornyot képezünk ki, melyekben az 1—9. ábrán látható (s s) vezetősínek fekszenek. A vezetősinekben egymástól megfelelő távolságban csavarlyukak vannak kiképezve, melyekbe az egyik (c) kontaktusdarab csatlakozó csavarját képező (h) fejes csavar csavarható be. A másik (c) kontaktusdarab (10. ábra) közönséges (hl) csatlakozócsavar van becsavarva, az alatta lévő (s) vezetősín pedig a talapzat alatt a nélkül megy át, hogy evvel kapcsolatban volna, úgy hogy azt a szükségletnek megfelelően valamely szomszédos vagy még távolabb fekvő biztosítékelemmel lehessen összekötni. A talapzat fölső fölületén kiképezett (m) és (q) hoszszanti és haránthornyok, valamint, a (d) félhornyok arra szolgálnak, hogy a kapcsolódrótokat a talapzat fölső oldalán is védetten veaethessük és hogy a talapzatot különálló biztosíték gyanánt is használhassuk. A találmány tárgyát képező talapzat további előnye az, hogy a talapzat hátsó oldalán, a vezeték csatlakozási helyei alatt két nyitott haránthorony van alkalmazva, minek következtében külön csatlakozó sín alkalmazása fölöslegessé válik, a biztosítékot pedig a talapzatba lehetőleg mélyen besülyeszthetjük. Ugyanúgy képezzük ki a 13. ábrán látható átkapcsolóbiztosítékot is, melynél az (s) kapcsolósinek mély, a talapzat hátsó oldalán kiképezett haránthornyokban foglalnak helyet. Nyilvánvaló, hogy a talapzatnak a leírt módon való kiképezése igen egyszerűen teszi lehetővé azt, hogy az összes vezetékeket a kapcsolódeszka előtt vezessük és a sorból egyes talapzatokat egyszerű módon váltsunk ki. Egyidejűleg az egyes talapzatok között is jó mechanikus kapcsolat létesül. SZABADALMI IGÉNY. Talapzat egysarkú elosztó biztosítékokhoz, az által jellemezve, hogy a talapzat hátsó oldalán a vezetékek (h hl) kapcsolóhelyei alatt két haránthorony van kiképezve, melyekben a megfelelő távolságban csavar lyukakkal ellátott (ss) vezetősínek fekszenek, melyek egyikébe a talapzatba fölülről becsavart (h) kapcsolócsavar fogódzik be, míg a másik talapzaton a nélkül megy át, hogy a (hl) kapcsolócsavarral össze volna kötve, oly czélból, hogy egy csoport hasonló biztosíték közül egy biztosítékot a többi leszerelése nélkül lehessen eltávolítani és kiváltani. (2 rajzlap melléklettel.} PALLA8 RÉSZVÉNY TÁHHA8ÁŰ NYOMDÁJA BUOAPÍM'f-r.