26937. lajstromszámú szabadalom • Ecset
lábját a (6) csavaros szár (5) kengyelébe i fűzzük be; az ecset nyelének fölső (7) része itt kissé módosul, a mennyiben most ennek az a rendeltetése, hogy a (6) szárnak az alsó csavaranyás (8) résszel való megfeszítése alkalmával az ecsetszőröket jól összefoglalja. Oly czélból, hogy ez az öszszefoglalás biztosabb legyen, (10) drótot I alkalmazunk, mellyel a szőröket a rajzban látható módon összekötözzük. A nyél két részének összeérésénél itt is , (9) karika alkalmaztatik, valamint mind a két foganatosítási alaknál még a nyél fölső részének a fölső végén való megerősítésére (11) karikák szolgálhatnak. A második foganatosítási alaknál a szőröknek kicserélése még könnyebb, mint az el- j sőnél; nem kell ugyanis egyebet tenni, mint I a (8) részt lecsavarni, a szőrköteget a (7) j részből kihúzni és a (10) drótot kidolgozni, j mire az ecsetszőrök széjjelszedhetők. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ecset, jellemezve kengyelbe befűzött ; s e körül kétrét hajtott, a kengyel se- j gélyével megfelelő foglalatnak vagy a nyélnek szűk fúrataiba vagy fúratába behúzott több kisebb, vagy csak egyetlen egy nagyobb szőrnyaláb által, oly czélból, hogy az ecsetszőrök ne hulljanak és a kengyel eltávolítása után mégis könnyen kivehetők legyenek. 2. Az 1. pontban igényelt ecset foganatosítási alakja, jellemezve az alsó fölületén (4) pánttal ellátott (1) foglalat által, melynek (2) lyukaiba a kétrét hajtott szőrkötegeket egyetlen szál drótból készített kengyellel fűzzük be. 3. Az 1. és 2. pontban igényelt ecset foganatosítási alakja, jellemezve az (5) kengyellel ellátott (6) csavarmenetes szár által, melynek (5) kengyelébe vagy közvetlenül az ecsetszőrök füzetnek be, vagy az (1) foglalat (4) pántja akasztatik föl reá, jellemezve továbbá az ecset kétrészű nyele, nevezetesen a fölső, egyszerű furattal, és az alsó csavaranyának vágott fúrattal bíró részek által oly czélból, hogy az ecsetszőrök a (6) csavaros szár segélyével a fölső rész fúratába behúzva, az alsó csavaranyarész által megfeszíthetek legyenek. 11 rajzlap melléklettel.) PALIA6 RÉ8ZVEN TÁRSASÁG NKCWDÁJA BUDAPfcSlfc*