26720. lajstromszámú szabadalom • Eljárás hornyolt tégláknak és agyagárúknak gázok segélyével vízmentessé és savállóvá való impregnálására
illetve az impregnálásra szolgáló anyag az | izzó árúkba bevezettetik. Ezen anyag 25 k. kőszénkátrány, 4 k. kreosot és 0.25 k. vasoxid keverékéből áll, mely mennyiség például ezer hornyos téglának felel meg. Ezáltal oxydálást létesítünk, az árú tökéletesen átimpregnáltatik és a hydrogéngáz keletkezése által, mely igen magas hőmérsékletet ad, az árú teljesen keményre égettetik és a később leírandó kihűlés után aczélsziirke szín mellett teljesen víz-, fagy-és savmentes. Ennek folytán az agyagcsövek is alkalmasakká válnak csatornázási czélokra, kábelek burkolására, stb. a nélkül, hogy az eddig szükséges téglaégetés megköveteltetnék, mi mellett az eljárás lényegesen könnyebben foganatosítható, mint a mázzal való bevonásnál. Ezen eljárás egy további nagy előnye abban áll, hogy alkalmazásával mésztartalmú, egyébként csekély értékű vagy használhatatlan anyag is teljesen használhatóvá tétetik, minthogy az árúban tartalmazott mészkeverék föloldatik és kötött mészszé alakíttatik át, mely, mint ismeretes, az árúra nézve nem káros. A kemenczén szabályozással ellátott át vezetőcsövek is alkalmazhatók, úgy hogy az árúnak simára égetésénél az egyik kamra a másikkal összeköthető, melyben a meleg előmelegítésre és az árú megfiistölésére használható. Ezáltal a tüzelőanyagfogyasztás nem nagyobb, mint a körkemencze tüzelésnél, sőt bizonyos körülmények mellett még kisebb. A kemencze lehűtése oly módon történik, hogy a kemencze tetején két nyíláson vízsugárszórók helyeztetnek be és egy szivattyú vagy vízcsap alkalmazása mellett a rostélytér és tüztalapzat között igen finom vízporlasztást létesítünk, miáltal a lehűlés lényegesen gyorsíttatik. Egy ily kemencze minden égetéshez csaknem 6000 hornyos téglát fogad be és miTiden tekintetben előnyös, minthogy ily kemenczékkel nemcsak impregnált és mázolt árúk, hanem kongó téglák és burkoló kövek is tiszta színben állíthatók elő. Már mázzal ellátott és utánimpregnálásra szánt árúk a fentleírt módon hevíttetnek és azután gáz behatásának tétetnek ki. E mellett megfelelő berendezések alkalmaztatnak, hogy a darabok biztosan megtámasztassanak és a mázolt fölületek összeülése megakadályoztassák. Ha az impregnálásra a fent említett anyagok helyett poralakú ként használunk, akkor az egyébként vörös színre égő árúból sárga burkolókövek állíthatók elő. A fentleírt kemenczénél mindig egyenletes égetést érünk el és a kemencze egész ürege, a tűzcsatornák kivételével, hornyos téglákkal tölthető ki. A kemenczében nemcsak az impregnáló eljárás végezhető, hanem a legfinomabb mázolt árúk is égethetők, mi mellett trapezalakú lemezeknek a tűzhasítékok előtt való alkalmazása által az árúhoz nem kerülhet repülőhamú és így az árú nem lesz tisztátlan, a nélkül, hogy az eddig szokásos burkolásokra szükség lenne. Az impregnáló eljárás foganatosításánál a betét oly módon helyeztetik el, hogy a trapézlemezek mindenütt elmaradnak; a hornyos téglák oly módon ágyaztatnak, hogy szabad tűzáthatolás létesíttetik és az impregnáló anyag mindenütt egyenletesen elgőzölöghet. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás tégláknak és agyagárúknak vízmentessé, fagy- és savállóvá való impregnálására egy különleges kemenczében az utóbbiba behelyezett vegyi anyagok által előállított gázok segélyével és az árúknak ezáltal létesített oxydálása és tökéletes telítése segélyével. 2. A tiizelőkemencze egy kiviteli alakja, jellemezve lényegében egy nyomótüzelés és vízporlasztás általi hűtés által, az árúk gyorsabb lehűlése czéljából. (2 rajzlap melléklettel.) palla8 részvény 1aa8a8ág nyomdája budapesten