26479. lajstromszámú szabadalom • Kicserélhető sarkak és talpak lábbelik számára
partnak és az (s, s) orrokat körülveszik. Ez által a levehető résznek véletlen hátratolódása lehetetlenné válik. Ha azonban az alsó részt kicserélés végett hátratolni akarjuk, úgy a két betétet egy közéjük (ott, a hol a sarok mellső részén az (r) lyukaknál és (s) oiToknál nagyobb fölűleten érintkeznek egymással) betolandó hegyes tárggyal ketté feszítjük, mire az alsó részt határolni lehet. Ugyanez a rögzítési mód talpaknál is alkalmazható. A fémbetétek tetszőleges anyagból állíthatók elő. Lehet továbbá valamely más elrendezésről is gondoskodni, hogy az egymásra foglalt részeknek véletlen szétválását megakadályozzuk; hasonlóképen a betéteknek alakját is tetszőlegesen változtathatjuk, mint pl. a 4., 5. és 6. ábrákban látjuk. A 4. ábrában a saroknak szilárd (k) részén alkalmazott belső (d) betét külső széle V-alakú; az 5. ábra a mozgatható (h) sarokrészen alkalmazott (c) betétet ábrázolja. Ez a betét külső szélével a kicserélhető (h) sarokrészt czélszerűen körülfogja, és belső széle V-alakú, hogy pontosan a fölső rész betétjének külső széléhez illeszkedjék. A 6. ábra a két részt egymással összekötve mutatja be fölülnézetben; a fölső fix rész elvéve gondoltatik. A betéteknek nagyobb fölülete miatt az utóbb leírt foganatosításnál azokat vékonyabban lehet készíteni és a ferdén levágott széleket el is lehet hagyni; az alsó rész betétjének széle egyszerűen a fölső rész betétjének széle fölé tolható be; így az előállítási költségek lényegesen kisebbek. Mivel azokon a helyeken, hol a (c) és (d) betétek egymás fölé átnyúlnak, azok együttes vastagsága nagyobb, ezért az alsó •J -ós fölső rész bőrrétegei között enaek megfelelően nagyobb köz van hagyva. E helyett a belső (e) betétet (7. ábra) ott, hol a két betét egymással érintkezik, alacsonyabb (g) széllel is láthatjuk el (metszet); a külső (c) betét pedig egy (i) bádogalátéttel megmagasítjuk (7., 8. és 9. ábrák). A 8. ábra a külső (c) betétnek (i) alátétlemezét ábrázolja; a 9. ábra az (e, c) és (i) részeknek | egymásba kapcsolódását mutatja be; a le-I vehető sarokrész elvéve gondolandó. A 10. ábra oldalnézetben egy női czipősarkot mutat be, alul egy a jelen találmány szerint levehető sarokrésszel. A 11. ábra ezen saroknak a 10. ábra X—Y vonala szerint vett metszetét mutatja be. A berendezés természetesen mindenféle saroknál és talpnál, ezeknek tetszés szerinti magasságában rendezhető el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Sarkak és talpak lábbelik számára, jellemezve egy fix sarok-, illetőleg talprész és ettől tetszés szerint elválasztható és reá fölerősíthető alsó rész által, oly czélból, hogy kopás esetén ne kelljen az egész sarkat vagy taipat újjal fölcserélni. 2. Az 1. pontban igényelt sarkak vagy talpak foganatosítási alakja, jellemezve egyegy, úgy a fix, mint a kicserélhető sarok- vagy talprészen megerősített fémbetét által, melyek széleiken egymás fölé tolva létesítik a két sarok- vagy talprész összekapcsolását, mi mellett a két, egymás fölé tolt résznek véletlen széttolását egy tetszés szerinti rúgós becsappanó szerkezet akadályozza meg. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BJGAPESTEf.