26370. lajstromszámú szabadalom • Talpelkészítő gép

— 3 -ágyazva és forgathatóságának az a czélja, hogy a (10) és (11) kerekeket egymáshoz közelíteni, illetőleg egymástól eltávolítani lehessen. Az alsó végén a gép talapzatához foglalt (29) rúgó a (30) kétkarú emelőt (2. ábra) állandóan lefelé húzza és ez által az ennek rövidebb karjával összekötött (28) kart (26) forgáspontja körül, tehát a (31) tengelyt az 1. ábrabeli nyíl irányában elfor­gatni törekszik. Ez az elforgatás csak na­gyon csekély lehet, mert az összekapcsolt (24 és 25) fogaskerekek határolják. Ezen kerekeket kifelé kissé szűkülő kúpkerekek alakjában kell kiképezni s azokat a közön­ségesnél kissé hosszabb fogakkal kell ellátni, hogy ezek a fogak a (31) tengelynek elfor­gatása alkalmával még mindig összébb kap­csolódhassanak, különösen pedig a (26) for­gáspontot a fogaskerekekhez nagyon közel választottuk, ép azért, hogy a (10 és 11) kerekeknek a szükségnek épen megfelelő eltávolodásának a (24 és 25) fogaskerekek­nek egymás felé való csak igen kis köze­ledése feleljen meg. Megemlítendő még, hogy a (26) forgáspont mélyen van meg­választva, oly czélból, hogy a (31) tengely elfordításánál a (11) kerék emelkedés közben hátrafelé térjen ki és a munkást ne hátráltassa. A (28) kar fölfelé irányuló kigörbülése után előre nyúl és a (31) tengely mellső végének fölvételére rendelt csapágya fölött reá egy (32) egykarú emelő fekszik föl. Ezt az egyik végén a fix (33) állványnak végére csuklósan foglalt emelőt másik végén a munkás egy lábító segélyével lábbal működ­teti ; ha a munkás a lábítót lenyomja, a (32) emelő közvetítésével a (31) tengely a (29) rúgó ellenében a nyíllal ellenkező értelem­ben elforgatja és a (11) kereket a talpbőrre leszorítja, mire a gép a lendítőkerék meg­indításával munkában van. A (28) karnak fölfelé irányuló hajlásában a (31) tengelyen egy (34) fogaskerék és ez alatt a (20) ten­gelyen vele kapcsolatban és a vele egyenlő : nagyságú (35) fogaskerék van, mely utóbbi j tengelyének mellső végén a (36, 37) kúp­kerékhajtással a (10) kereket ugyanolyan forgásba hozza, mint a mellyel a (11) kerék hajtatik. A talpnak megmunkálása a leírt géppel kizárólag önműködően megy végbe, úgy hogy a gép kezelésére egy gyermeket is be lehet tanítani; a munkásnak csak a (19) lendítőkereket kell kézzel hajtani és a lábítót elnyomni s az egyes részeknek előzetes pontos beállítására figyelni. A (11) és (10) kerekek közé szélükkel a (14) falhoz illesz­tett talpbőröket a gép teljesen önműködően munkálja meg. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Talp-előkészítő gép, jellemezve két, hen­geres szárral b i ró kés által, melyek közül az egyik a másiknak hosszanti félkör­alakú hasítékában az elsőhez képest úgy hosszirányban tetszőlegesen eltol­ható, mint a kivánt mértékben elforgat­ható s mely kések úgy egyenkint, mint együttesen száraik hengeres alakjánál fogva tartójukban tetszőlegesen eltolha­tók és elforgathatok s a kivánt helyzet­ben egy reájuk szorítható csavar által meg rögzíthetők. 2. Az 1. pontban igényelt talp-előkészítő gép foganatosítási alakja, jellemezve a hengeres szárú kések befogadására szol­gáló s oldalsó hengertoldatával egy szup­port megfelelő agyában a késeknek tartó­jukban való forgásirányára merőleges irányban elforgatható tartó által, melyet csavarral tetszőlegesen rögzíthetünk, oly czélból, hogy a kések élének tetszőleges helyzetet kölcsönözhessünk. 3. Az 1. pontban igényelt talpelőkészítő gép foganatosítási alakja, jellemezve a tartójukban egyenként és együttesen el­tolható és elforgatható késeknek, elfor­gatásuk síkjára merőleges síkban elfor­gatható tartójuk olyan szupportja által, mely szárával a gépállványban följebb vagy lejebb tolható s tetszőleges hely­zetben rögzíthető, oly czélból. hogy a talp szélét megmunkáló késeknek úgy hosszanti eltolása s tetszőleges elforga­tása, mint magasságirányban való beállí­tása lehető legyen. 4. Az 1—3. igénypontban igényelt talp­előkészítő gép foganatosítási alakja, jel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom