26324. lajstromszámú szabadalom • Kapcsoló berendezés távbeszélő fő- és mellékállomások egymással való kapcsolására
— 2 -Az (L) vezeték, mely a főállomást a mellékállomással összeköti, (1. és 2. ábra), áthalad a (J J J) kapcsoló táblákon és a (D) készüléken. Az 1. és 2. ábrában ezen vezeték úgy az (o) tengellyel, valamint a (6) horgony (37) forgási pontjával fémes érintkezésben van. Ha a7. (e) elektromágnes nem fejt ki vonzó hatást, akkor a (6) horgony az (5) fémkupakot érinti, úgy hogy az (L) vezeték ezen esetben a (37, 5, R, és Rl)-en át a földdel kapcsolatos. A (D) készüléknek az ezen berendezésnél szereplő részei a következők: 1. a (12) álló korong (1. ábra); 2. az (o) tengely, mellyel a (9) kettős fogaskerék és a (41) kapcsoló kerék szilárd összeköttetésben áll (2. ábra); 3. a (38) cső, mely a (12) korongot rűgóhatás alatt érintő (cz) zárásmutatót hordja; ezen cső az (o) tengelyen eltolhatóan ül és a (6) horgony lengésekor jobbra vagy balra tolatik és ez által isméi etes módon egy rajta ülő kerék segélyével a (41) kerékhez kapcsoltatik vagy attól elválasztatik. Kapcsolás esetén a (38) cső az (o) tengellyel és így a (cz) zárásmutatóval együtt forog, oldás esetén pedig a (38) cső és így a (cz) zárásmutató' az (o) tengelytől szabaddá válik és egy (30) rúgó hatása alatt azon helyre fordul vissza, melyről kiindult; 4. két (E) és (e) elektromágnes. Ezeken kívül még a (D) berendezéshez tartoznak az (R RÍ) polarizált relais-k és a (B B és B) helyi battériák. A pozitív áramlökések csak az egyik relais-re, például az (R)-re hatnak, a negatív áramlökések pedig csak az (Rl)-re. Ha (R) működik, akkor az áram (B B)-ből kiindulva, az (E) elektromágnesen át a következő úton halad: B B, 18, 19 E 20, BB Az (E) elektromágnes valahányszor az (R) relais működik, a (7) horgonyt vonzza és minden egyes vonzatásnál a (8) tolókilincs segélyével a (9) fogaskeréknek egy foggal való elfordulását eredményezi. Miután a (9) keréknek (o) tengelyével a (cz) zárásmutató szilárd összeköttetésben áll, minden pozitív áramlökésnek a (cz) zárásmutató nyílirányban való továbbmozd'ilása felel meg (1. ábra). A (12) álló korong (1 2 3) fémsarkokkal van ellátva. A zárásmutató ezen sarkokkal akként jő egymásutáni érintkezésbe, hogy minden pozitív áramlökésnél a következő sarokra ugrik. Minden sarok egy (1) dróttal, továbbá a megfelelő (g) csöngettyűvel vagy a csöngettyűhöz tartozó elektromágnes drótbevonatának egyik végével van összekapcsolva. Az elektromágnes drótbevonatának másik (d) vége, illetőleg a (g) csöngettyűkhöz tartozó elektromágnesek minden drótvége 1 a (v r) visszavezető vezetékhez kapcsoltatik. Ezen (v r) vezeték a negatív áramlökések hatására működő (Rl) relais mellett lévő (17) kontaktusig vezet. Miután az (Rl) relais (c c) horgonya(18)-nál a (B B) battéria egyik pólusához van kötve, míg a battéria másik pólusa (34)-en át az (o) tengellyel fémes érintkezésben van, következik, hogy bizonyos határozott (g) csöngettyű, illetőleg ezen csöngettyű elektromágnese csak akkor lehet a (B B) battéria áramkörébe zárva, ha a (cz) áramzárásmutató azon (1 2 ) sarkot érinti, mely a megfelelő (1) drót segélyével ugyanazon csöngettyűvel áll kapcsolatban, ha továbbá ezen érintkezés tartama alatt az (Rl) relais horgonya vonzatik. Ezen esetben az áramfolyamat a következő: BB, 34, o, a megfelelő kapcsoló sarok (pl. 2), a megfelelő (2) csöngettyű, illetőleg az ehhez tartozó elektromágnes, majd (13, r, 17, 18, BB. Mindezekből kitűnik, hogy (A) helyből (L) távvezetéken át (3. ábra) hogyan lehet azon csöngettyűt működtetni, mely a fölhívandó állomáshoz tartozik. Ez tehát úgy történik, hogy annyi pozitív áramlökést indítunk a hívókészülékkel, a mennyi a (cz) zárásmutatónak oly mérvű előrehaladásához szükséges, hogy a kivánt állomásnak megfelelő kapcsoló sarkot érintse; azután tetszőleges módon egy negatív áramlökést indítunk, mely a csöngettyű megszólalását eredményezi. A mint az 1. és 3. ábrákból kitűnik, ia