26323. lajstromszámú szabadalom • Szavazatszedőgép
-10-dig az eredeti, a 3. ábrán jobb oldalt föltüntetett helyzetbe térjenek vissza. Lehetetlen azonban, hogy a szavazó több szavazatot vonjon vissza, mint a hányat leadott, mi a 3. ábrán látható szerkezet megvizsgálásánál világosan kitűnik, ugyanebből kitűnik az is, hogy a szavazó a reteszt az óramutató forgásával ellentétesen csak akkor forgathatja, ha azt egyszer az óramutató irányában forgatta. Ha a szavazó a lajstrom szerint egyszer már leszavazott, attól függetlenül vagy egyes jelöltekre nem szavazhat, kivéve hogy a kulcs visszafelé forgatásával a szavazatát visszavonja és a (108) elreteszelő szán (110) nyújtványait az (s) csík (111) pec^keiről lehúzva, a (108) szán kivágásait állítja 'a (111) peczkek fölé. Módjában áll azonban, hogy valamely kérdés eldöntése czéljából szavazzon. A kérdés eldöntésére szolgáló berendezésnél, mely a 2. és 3. ábrán baloldalt látható, az «igen» és «nem» szavazat leadására egy-egy retesz szolgál, a szavazó pedig véleményének oly módon ad kifejezést, hogy a kulcsot az egyik vagy másik kulcslyukba dugva, azt elforgatja. A 3. ábra baloldali berendezésének fölső részén látható szerkezetre vonatkozólag megjegyezzük, hogy ha egy pár (29) szán föl van emelve, a (31) elreteszelő rúd ki van húzva egészen a fölemelt lemez szomszédos éléig, másik vége pedig a másik lemez kivágásába fogódzik és ezt így elreteszeli. Tehát a szavazó egy adott kérdésre igennel szavazott, ugyanerre a kérdésre nemmel többé nem szavazhat és viszont. Az ugyanezen ábra alsó részén látható szerkezetnél az egyik (32) szán fölemelése a vele kapcsolt (34) dugattyú szélesebb részét a (35) ütköző csavarok közé állítja be, a másÍK (34) dugattyú vékonyabb részét pedig a szomszédos ütköző csavarokra szorítja, tehát ily módon a párhoz tartozó másik (32) szán működtetését meggátolja. A (29) vagy (32) szán fölemelése a vele kapcsolt jelző lemezen lévő (X) jegyet láthatóvá teszi, úgy hogy a szavazó fölismerheti, melyik reteszt forgatta el. Ha a szavazó észre veszi, hogy a kulcsot nem abba a kulcslyukba tolta be, melybe akarta, a kulcsot ismét betolja és az ellenkező irányban forgatva, szavazatát visszavonja. Az (s) csíkot a szán (q) csapja fölemeli, a csík (t) peczke pedig a (79) szán megfelelő kivágásába lép, úgy hogy ennek lejtős fölületével érintkezésben legyen. Mikor a szavazó a lajstrom szerint és az összes kérdésekre leszavazott, egyetlen berendezés kulcsát sem forgathatja az óramutató forgásirányában. A gép a normális állásába akkor tér vissza, és akkor reteszelődik el, mikor a szavazó a gép elől eltávozik. A gép elől az ellenkező oldalon lehet eltávozni, mint a hol belépett (az 1. ábra jobboldalán) és távozásánál a kulcsot a fölügyelőnek adja át. Távozásánál a kijáratot elzáró (82) rudat fölemeli, mikor a (81) kilincs és (80) láncz segélyével a (79) szánt az 1. és 2. ábrán látható helyzetbe vezeti vissza. A (79) szán a lejtős fölületeire fekvő (t) peczkek segélyével a fölemelt (s) csíkot lehúzza és a lefelé mozgó csík a (q) csavarcsapjai segélyével a fölemelt szánt is a normális helyzetbe viszi. A (79) szán addig marad az 1. és 2. ábrán látható helyzetben, míg egy újabb szavazó a bejáratot elzáró rúd fölemelésével a (79) szán elmozdulását nem idézi elő. A (79) szán elmozdulásánál az (s) csíkok is az alsó helyzetükbe kerülnek és a gépet elreteszelik. Ezért ha valamely szavazó akként kiván a gép elé járulni, hogy a bejáratot elzáró rudat föl nem emeli, a gépen szavazatot le nem adhat, sem már leadott szavazatot vissza nem vonhat. A kijáratot elzáró rúd fölemelése a bejáratot elzáró rudat szabaddá teszi, mely utóbbi akkor, mikor fölemeltetése után ismét a vízszintes helyzetébe esik vissza, önműködően elreteszelődik és így meggátolja, hogy a szavazó ott távozzék, hol a gép elé járult. Ezenkívül az is lehetetlen, hogy valamely szavazó a gép elé járuljon, mielőtt az előző szavazó a gép elől eltávozott, minthogy a bejáratot elzáró rúd csak akkor válik szabaddá, mikor a kijáratat elzáró rúd elreteszelődött.