26303. lajstromszámú szabadalom • Berendezés billentyűs hangszereken játszott improvizáczióknak önműködő följegyzésére
— 6 -jegyeket, melyek az egyidejűleg megütendő billentyűket jelzik, egymás alá irjuk és mindegyik hangjegynél jelezzük, hogy azt mennyi ideig kell kitartani (10. ábra). A grafikonon lévő közöket az átírásban negyedvagy nyolczad ütemes szünetjegyekkel jelezzük, annak megfelelően, hogy mily hosszú a köz és így járunk el mindaddig, míg az utolsó szakaszhoz nem értünk. Az ekként készült első átírásból a zeneművet már akármelyik zeneszerző vagy zenész leolvashatja. Már ennél az első átírásnál is lehet az egyes hangokat a szükségletnek megfelelően akként jelezni, hogy azok helyett egy kereszt előreírásával fölemelt mélyebb, vagy «b» előreírásával mélyített magasabb hangot használunk. Végül az egymással összekötött negyed bangók között a kellő helyen berajzoljuk az ütemválasztó vonalakat. Ezután a zeneszerző egy másik két vonalazású hangjegy-papiron (11. ábra) a végleges átírást is elkészítheti. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés billentyűs hangszereken játszott improvizáezióknak önműködő följegyzésére, az által jellemezve, hogj' a hangszer minden egyes része az illető rész működtetésénél egy hengerek fölött fotytonosan és egyenletesen mozgó csíkon egy-egy jelet létesít. 2. Az 1. alatt védett berendezés egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy minden egyes rész működtetésénél közvetlenül mozgat egy festékeit nyomókereket, mely a följegyzésre szolgáló csíkon jelzést létesít. 3. Az 1. alatt védett berendezés egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy minden egyes rész működtetésénél egyegy áramkört zár, mely a följegyzésre szolgáló csíkon jelzést létesítő nyomókereket működteti. 4. Az 1. alatt védett berendezés egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy minden egyes rész, működtetésénél egyegy áramkört zár, mely az elektrokémiai hatás iránt érzékeny följegyző csíkon elektrokémiai bontás útján jelzést létesít. 5. A 3. és 4. alatt védett - berendezésnél egy elrendezés, hogy a harmadik, negyedik stb. billentyűzeten létesített hangok a két első billentyűzet egyikének vagy másikának följegyző berendezésén följegyezhetők legyenek, az által jellemezve, hogy a harmadik, negyedik stb. billentyűzettel összekötött vezetékek kiugrások, rudak és tolókak útján az első két billentyűzet egyikével vagy másikával kapcsolt vezetékekkel köthetők össze, egyidejűleg pedig egy második áramkör is zárható| 6. Az 1—5. alatt védett berendezés segélyével előállított grafikonnak közönséges hangjegyekkel való átírásának megkönynyítésére egy rácsos vonalzó, melyen a használt hangszernek megfelelően az egyes billentyűk és más részek jelzése által képezett lépték, továbbá a hangok, szünetek stb. időtartamának meghatározására szolgáló lépték van elrendezve. (5 rajzlap melléklettel.) PALl*> RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA -íUDAPESTEí*