26281. lajstromszámú szabadalom • Automatikus kapcsolóberendezés távbeszélő hálózatok számára

kerülhetlenül szükséges, hogy a küldő készülék beállítására szolgáló összes műveletek elvégeztessenek, mivel máskülönben a jelzés egyáltalán el sem küldhető. Az (F) elektromágnes rendeltetését és a leírt rögzítő szerkezettel való együttműködését az automatikus kapcsoló berendezés működésének leírásánál fogjuk részletezni. Az összes előfizető állomásoknak a központba befutó vonalvezetékei két-két egymással párhuzamos (H) rúddal vannak öszszekötve (2. és 35. ábra), melyek a szigetelő (h) lemezekbe (20. ábra) vannak ágyazva, mely utóbbiak a kapcsolótábla hátsó oldalán (h2) csavarokkal megerősített (hl) karokra vannak szerelve. A központban minden vonalvezeték számára egy-egy kapcsoló van elrendezve, mely az említett rúdpáron csúsztatható (K) szánból áll. Minden egyes szán a (k) és (kl) kontaktusrugókat hordja, melyek a szánnak az egymástól elszigetelt, de az említett rudak egyikével elektromosan öszszekötött (k2), illetőleg (k3) toldatára (24. ábra) vannak szerelve. A kontaktusrugók bizonyos számú vezetők alatt csúsztathatók és ezekkel érintkezésbe hozhatók; ezen vezetők a föltüntetett foganatosítási alaknál az (L) rudak által képeztetnek, melyek a kontaktusrugók mozgási irányára merőlegesen vannak elrendezve. Az (L) rudakat akként méretezzük, hogy azok elhanyagolható ohmikus ellenállással bírjanak és párosával a kettős vezetékek megfelelő drótjaival kötjük össze, melyek fojtó csévéket tartalmaznak és a központi mikrofon-táplálásnál szokásos módon erős ólombiztosítékok segélyével vannak az áramforrással, pl. battériával vagy dinamóval összekötve. Az említett drótok és a kettős vezetékek együttvéve a kapcsoló berendezésnek kettős áramköreit képezik és teljesen azonosak a kézzel működtetett berendezések kettős áramköreivel. Az (L) rudakat, melyek ezen áramkörök végvezetékeit alkotják, egész leírásunkban a kettős áramkörök végvezetőinek fogjuk nevezni, annyivál is inkább, mivel a találmány úgysem szorítkozik azoknak egy bizonyos foganatosítási alakjára, pl. rúdalakjára. Az előfizető vonalaknak ily összekötési módja teljesen új és lényegesen eltér az összes eddig létezőktől. Az említett kapcsolók, vagyis szánok száma egyenlő az előfizető vonalak számával, míg a kettős áramkörök száma a jelen berendezésnél az előfizetők számának csak 10%-át teszi ki, a mennyiben a gyakorlatban ezen viszonyszám kielégítőnek bizonyult az egyszerre lefoglalt vonalak számára. Ily módon azon kontaktusok, sodronyok és kapcsolások számát, melyeket az előfizetők előreláthatólag egy időben vesznek igénybe, jelentékenyen redukáljuk, a többiek pedig amúgy is fölöslegesek. Nyugalmi állásukban az összes szánok a 2. ábrában telt vonalakkal föltüntetett állásban vannak, melynél minden egyes szán (k) kontaktusrúgója az úgynevezett (k4) földkontaktusrúgóval áll összeköttetésben, mely a kapcsolási táblán szigetelten van elrendezve; ezen (k4) kontaktusok szolgálnak arra, hogy a szánok kontaktusrúgóit egy későbben leírandó kommutáló szerkezettel és végül bizonyos intervallokban a földdel elektromos összeköttetésbe hozzák. A szánok mozgatására egy toló szerkezet szolgál, mely a fogazott (M) szektorból és egy toló karból áll, mely utóbbi az (m) rúd segélyével csuklósan van a hozzátartozó szánnal összekötve. Természetes, hogy a hány a szán, ugyanannyi a toló szerkezetek száma, melyek mindegyike egy-egy (Ml) tartó végén van ágyazva, a hol is az (Ml) tartók az (ml) tengellyel együtt forogván, a toló szerkezetnek mindkét irányú mozgatását teszik lehetővé (20. és 21. ábrák). Mindegyik toló szerkezet és a hozzátartozó szán nyugalmi állásában az (m2) emeltyű által tartatik meg, mely a kapcsoló tábla (mO) csapján a kapcsolótáblától szigetelten van ágyazva. Ezen emeltyűk egyik végükön az (m3) horoggal (29. ábra) vannak ellátva, mely a toló szerkezet tartójának fölfelé nyúló (m4) toldatába akasztható. Az (m2) emeltyűk eredeti állásukba