26253. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a kocsiba fogott lovaknak veszély esetében pillanat alatt való kiszabadítására
Ugyanilyen berendezéssel bír a rúd végén elrendezett (2) tartóvas is. A hámfák és a tartóvas említett (9) szögeinek szükség esetén való hirtelen kihúzására, tehát a lovak kiszabadítására már most a kocsinak valamely alkalmas helyén, pl. a kocsis lábánál egy (10) kézi emeltyű van elrendezve, mely megfelelő rudazat, illetőleg láncz és szíj közvetítésével a hámfák és a tartóvas (9) szögeivel áll összeköttetésben. A 2. és 3. ábrákon rajzolt kiviteli alaknál ezen a (9) szögek kihúzására szolgáló berendezés áll egy (10) kézi emeltyűből, mely csuklósan egy a forgó zsámoly közepén áthatoló (11) rúdhoz van kötve. E rúd alsó végéhez (12) lánczok segélyével két (13) emeltyű és egy (14) szíj van kötve, melyeknek szabad vége a kihúzandó (9) szögek fülével áll kapcsolatban. A (13) emeltyűk (16)-nál a (15) forgó alvázra függélyes síkban kilendíthetően vannak erősítve, míg a (14) szíj egy (17) csigán és a rúdon alkalmazott több (18) vezető gyűrűn van átvezetve. Veszély esetén a (10) emeltyűt a kocsis a csukló körül a nyíl irányában elforgatja, és azután kissé lenyomja, mikor is a (13) emeltyűk (16) forgási pontjaik körül kilengenek és a hámfák (9) szögeit kirántják. Ezzel egyidejűleg a (14) szíj is megrántatik és a rúd végén lévő tartóvas (9) szögét kihúzza; a lovak tehát kiszabadulnak. A (9) szögek kihúzására szolgáló berendezés különben bárminő lehet s nincs a leírt szerkezethez kötve. A 4. és 5. ábra egy egyfogatú kocsi egy részét ábrázolja. Itt mindkét rúdtő a föntismertetett berendezéssel bír, úgy hogy a (9) szög kihúzása után az (5) spirálrúgó hatása alatt maga a rúd válik el rögtönösen a kocsitól. A 6. ábrán végre a tartóvas egy eltérő kiviteli alakja van ábrázolva, melynek berendezése az 1. ábrabeli hámfáéhoz teljesen hasonló. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés a kocsiba fogott lovaknak veszély esetében pillanat alatt való kiszabadítására, jellemezve a lovaknak a kocsiba való befogására szolgáló (1) hámfák és (2) tartóvas által, melyek a kocsihoz erősített (3) csőből, ennek belsejébe erősített egy vagy két (5) spirálrúgóból, továbbá a (3) cső végeibe bedugott, az (5) spirálrúgót összeszorítva tartó és a cső keresztfuratán átdugott (9) szög által a csőben rögzített (6) hámtartókból állanak, a hol is a rögzítő (9) szögek úgy vannak egymással, illetőleg egy (10) kézi emeltyűvel összekapcsolva, hogy a kézi emeltyű elmozgatásával a (3) csőből kihúzhatók, miáltal a (6) hámtartók az (5) spirálrugók hatása alatt a kocsitól pillanat alatt elkülöníttetnek. 2. Az 1. pontban igényelt berendezés egy kiviteli alakja egyfogatú kocsikhoz, az által jellemezve, hogy a kocsi két rúdja egy-egy a kocsihoz erősített (3) cső, az ebbe erősített (5) spirálrúgó és egy (9) szög közvetítésével van a kocsihoz kötve, úgy hogy a (9) szög kihúzása után az (5) spirálrúgó hatása alatt az egész rúd pillanat alatt elválik a kocsitól. 1 rajzlap melléklettel.' PAUJW RÉSZváM - TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDVESTEN.