25982. lajstromszámú szabadalom • Javított palaczk

— 2 tosan ezen bemélyítésbe beállítani és ez ál­tal a palaczkrakományt összeomlás ellen biztosítani lehessen. De beliil ezen bemélyí­tésnek a legkisebb nyomának sem szabad lenni, hanem a palaczk belül, mint már említve volt, közel tojásdad alakra van le­gömbölyítve, mint a törzsszabadalomban. Az ily módon javított palaczknak ugyan­azok az előnyei, mint a törzsszabadalomban védett palaczknak, a mennyiben a folyadék nyomás belső föliiletére mindenütt közel derékszögben hat, mi által a palaczk fene­kének kiszakítása ki van zárva, továbbá benne a seprű egyenletesen lerakódik és könnyen eltávolítható, és mégis alakja kül­sőleg az eddigi palaczkoktól alig különbö­zik, úgy hogy ezeknek kezelési előnyeit is magában egyesíti; egymás fölé való raktá­rozása az által válik az összeomlásból eredő kár eshetősége nélkül lehetővé, hogy alul a fenéken egy kis, éppen a palaczk fejének megfelelő bemélyítéssel van ellátva, mely­nek azonban belül a legkisebb nyoma sincs és csak arra szolgál, hogy a fölső palaczk fejét bele illeszthessük. SZABADALMI IGÉNY. A 20977. sz. szabadalomban védett palaczk nagy nyomású folyadékok számára, mely­nél a közel tojásdad belső alak folytán a folyadék nyomása a palaczkfalakra mindenütt majdnem derékszög alatt hat és a seprű egyenletesen és gyorsan le­rakódik, jellemezve az által, hogy a pa­laczknak kívül egy a közönséges palacz­kok alakjához hasonló alakja van, neve­zetesen hogy az egy széles, az oldalfalak­hoz közelítőleg derékszöggel csatlakozó fenékkel bír, melynek közepén egy kis, éppen a palaczkok fejének megfelelő bemélyítés van, mely azonban a palaczk belsejében egyáltalán észre sem vehető, oly czélból, hogy a törzsszabadalomban védett palaezkokat könnyen kezelhessük és a palaczkoknak az egymás föle való raktározásnál összeomlása megakadá­lyoztassák. (1 rajzlap mellékleLtel.) 0ALLA6 RÉBZVÉNYTAFLSASÁO NYOMDÁJA fluOAPfcsi»»

Next

/
Oldalképek
Tartalom