25964. lajstromszámú szabadalom • Csomagolás üvegpalaczkok számára

_ 4 -legcsekélyebb legyen. A tartány egy darab­ból is sajtolható vagy húzható, vagy pedig tetszőlegesen több részből is összerakható. Mivel azonban a varratok lezárására szük­séges csavarok, szegecsek, nyelvek stb. a vékony bádoglemezben tudvalevőleg keveset tartanak s tapasztalás szerint nedves vagy savgőzökkel telített helyiségekben gyorsan szét is romboltatnak, czélszerű, ha a cso­magoló tartány, vagy legalább annak köpenye egy darabból készül s a föntehbiekben előadott módon erősíttetik meg. Az üvegpalaczkok, szokásos alakjuk foly­tán különösen függélyes irányban, tehát válluk és gyűrűalakú boltozott fenekük kö­zött bírnak a nyomás ellen erős ellenállást kifejteni, azonban a palaczkoknak válla és feneke is teljesen elegendő szilárdsággal bír arra nézve, hogy a palaczk vízszintes irányban is kellően rögzíthető legyen. A végzett kísérletek kimutatták, hogy a palaczkoknak függő vagy a fenéken nyugvó állványokban való rugalmas csomagolásánál a palaczkok elegendő szilárdsággal bírnak, hogy a telt palaczkok eltörése még erős lökéseknek is ki legyen zárva, ha csak elég erős s egyidejűleg függélyes és vízszintes irányban is ható rugók alkalmaztatnak. Biz­tonság czéljából a palaczkok a rugalmas csomagolásnál a tartányba való helyezés előtt erősebb rúgónyomással próbáltatnak ki. Minden további magyarázat nélkül vilá­gos, hogy a csomagolás ezen módja azon körülmény folytán, hogy a palaczk minő­sége vizsgálat alá vethető a csomagolás megtörténte után, a legnagyobb biztonságot nyújtja. Az előadott módon becsomagolt palacz­kok hajón való szállításra is fölvétetnek, minek következtében a maró, tűzveszély vagy különösen értékes folyadékok forgalma lényegesen megkönnyíttetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Csomagolás üvegpalaczkok számára szál­lítási czélokból, illetve tűzveszélyes maró, vagy igen értékes folyadékok beraktáro­zására szolgáló berendezés, jellemezve egy vékony falú, tartó fogantyúkkal ellátott s tetszőleges módon merevített bádogtartány által, melyben a palaczk alkalmas, fölülről egy kötőréteggel, illetve külön födővel lezárt töltő anyagok segélyével, vagy pedig töltő anyag nélkül a rugalmas fenék és egy álló vagy függő rugalmas betét stb., továbbá a palaczk nyakát rugalmasan körülfogó födő által rugalmasan rögzít­tetik. 2. Az 1. igényponttal védett csomagolás egy foganatosítása, jellemezve az által, hogy az (1) üvegpalaczk a (2) szállító tartányban fölfüggesztve elrendezett be­tétbe van ágyazva, melynek engedékeny vagy merev (11) függesztő rúdjai, vala­mint a palaczkot közvetlenül érintő egyéb merev vagy rugalmas részek szük­ség esetén (14 14a), illetve (14b) azbeszt­zsinórral, impregnált szalmakötéllel vagy hasonlóval vannak körülburkolva s oldal­irányú lökések ellen fölülről külön (13) illetve (36) rugók által védetnek meg, alulról pedig az oldalirányú ingadozások ellen a (2) tartány fenekének (Ití) en­gyelében vezetett (15) csap, vagy külön (33) rugók által vaunak biztosítva, míg a palaczk fölül a palaczk nyakát rugal­masan körülfogó födél által rögzíttetik. 3. Az 1. igényponttal védett csomagolás egy foganatosítása, jellemezve az által, hogy az (1) üvegpalaczk alul egy külön rugal­mas (18) betéten vagy a szállító tartány­nak rugalmasan kiképezett fenekén ül 8 fönn a palaczk nyakát körülfogó s a tartányhoz tetszőleges módon foglalt rugalmas vagy merev (23) illetve (21) födél által rögzíttetik. 4. Az 1. igényponttal védett csomagolás egy foganatosítása, jellemezve az által, hogy az alkalmas anyagból álló laza (29) csomagoló anyag a (2) szállító tar­tányban fölül egy gipszből, czement­ből stb. álló (27) réteggel van lezárva, mely alkalmas módon egy befektetett (28) drótszövet segélyével a töltő anyag­gal szilárdabb kapcsolatba hozatik, míg a tartán nyal való szorosabb összekap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom