25959. lajstromszámú szabadalom • Forgatható elektromos hóseprőgép elektromos vasutakhoz

— 2 — lyével egy (8) függélyes csavarorsóval áll kapcsolatban, úgy hogy e csavarorsó meg­felelő elforgatásával a kefe emelhető vagy sülyeszthető. A gépnek a sineken való tovamozgatása hátulról embei'i erővel, vagy motoros kocsi segélyével történik, míg a seprésre, azaz a kefe forgatására a gép forgatható fölső ré­szében elrendezett, már említett elektromos berendezés szolgál. E berendezés áll egy (9) motorból, melyhez az áram a szekrény tete­jén alkalmazott (10) áramszedő lyrán, vagy alsó vezetékes vasútaknái — az említett áramszedő hajó két vezetékének a gép fölső részén alkalmazott megfelelő hüvelyekbe bedugott említett dugóin keresztül ismert módon jut. A mótor egy (11) közlőművet hajt, mely alkalmas áttétel segélyével a (4) seprőt hozza forgásba. A gép fölső részé­ben azonkívül a szokásos (12) indító-készű­lék és a szükséges ellenállások vannak el­rendezve, melyek, mint már említettük, a motorral együtt leszerelhetők, hogy nyáron át személyszállító kocsira szerelve fölhasz­náltassanak. Az elektromos vezetékek a gép fölső részének elforgatása alkalmával sem­miképen sem befolyásoltatnak, mert vala­mennyi elektromos vezeték, mint már emlí­tettük, a gép fölső részébe van szerelve és alsó áramvezetékes vasútaknái esetről-esetre dugókontaktusok segélyével kapcsoltatik a vonalvezetékhez. A síncsatornák tisztogatására az (I) al­vázra szerelt aczélbádoglemezekből összeál­lított (13) rúgók szolgálnak. Maga a szek­rény fából készült és alkalmas magasságon túl minden oldalról nyitva van ; fölül tető­vel van ellátva, mely négy (14) oszlopon nyugszik. Ugy az ellenállások, mint az átkap­csoló ós a szerszám-kamra fa-szekrényekbe vannak helyezve, melyek egyszersmind ülőpad gyanánt szolgálnak a szekrény hosszában (lásd 2. és 3. ábrát). Maga a (4) seprő, mely a gép forgatható fölső részének az alvázon túl kinyúló ré­szére van szerelve és mint már említettük, a szükséghez képest emelhető vagy sülyeszt­hető. csavarvonalalakú seprősorokkal bíró hengeres test. A seprősorokat a tengelyre erősített (15) profilvasakba befogott (16) spanyolnád-csövecskék alkotják, melyek el­kopás esetén könnyen kicserélhetők, miután az egyes seprősorok egyszerűen csavarok segélyével vannak a tengelyre erősítve. E csavarok biztosítva vannak. A spanyolnád­csövecskék csavarvonalak alakjában való elhelyezése jellemző e seprőkre; a tapasz­talat ugyanis azt mutatta, hogy az olyan hengerkefék, melyeknél a spanyolnád-csö­vecskékből képezett seprősorok a tengellyel párhuzamosak, a havat igen nagy, körülbe­lül 4. m. magasságra földobják és ezáltal egész hófelhőket kavarnak föl. A jelen sep­rőnél a seprősorok csavarvonalalakú elrende­zése által ez meg van akadályozva, mert a havat a seprő oldalra tolja. A seprő előtt és annak a gyalogjáró felé eső oldalán egy-egy (17) hóterelő bádogle­mez van alhalmazva, mely sarnirok körül fölcsapható. Üzem közben ezen (17) hóte­relő bádoglemezek le vannak eresztve (lásd a rajzon), egyébként pedig föl vannak csapva, mikor is kampók segélyével a gép elő­részén lévő korlát (18) oszlopaiba akaszt­hatók. Ii hóterelő lemezek czélja, hogy a fölkavart hó a sinektől bizonyos távolságban egy helyre hulljon le, mert különben a föl­kavart hó a sínekhez sokszor igen közel lévő gyalogjárón nagy területen rakód­nék le. A gép alvázát a fölső résszel, mint lát­ható, üzemközben csak a (19) függélyes fé­kező tengely köti össze. Hogy ez a gép fölső részének átforgatásánál akadályul ne szolgáljon, két részből áll, úgy hogy a fölső az alsóra kulcs gyanánt földugható, amint az az 1. ábrán látható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Forgatható elektromos hóseprőgép elek­tromos vasútakhoz, jellemezve a tisztí­tandó vágányokon tovatolható (I) kocsi­alvázra függélyes tengely körül forgat­hatóan szerepelt (II) fölső rész által, mely az összes elektromos berendezést és előre kinyúló részén a seprésre szolgáló (4) hengeres seprőt foglalja magában és az

Next

/
Oldalképek
Tartalom