25950. lajstromszámú szabadalom • Csavarbiztosítás

legcsekélyebb mérvben is csökkentené, ha csak a (c) végszög még mindkét (a) heve­dert átfogja. Az egymástól elválasztott két (a) záró heveder helyett természetesen egy ismeretes kivitelű közös heveder is alkal­mazható, melynél azonban a (b) kivágások egymástóli távolságának pontosan kell meg­állapítva lennie, míg ezen körülmény két I elválasztott heveder alkalmazása esetén nem bir fontossággal. Az (i) könyök például sín­illesztéseknél a síneket összekapcsoló (d) hevederen is kiképezhető volna, mely eset­ben a külön (k) alátétlemez fölöslegessé válnék. Hogy a (c) végszög a biztosítási helyzet­ből könnyen kiemelhető ne legyen, a (c) végszög hátsó szárának alsó vége kissé előre görbíthető, hogy ezen görbült részé vei a könyökbe hajlított (k) alátétlemez alá kapcsolódjék (4. ábra), mely kiképezés a végszögnek szándéktalan fölfelé tolódását megakadályozza. Hogy azonban szükség esetén a végszög kivehető legyen, oldalról például egy éket verhetünk annak mellső szára alá, hogy ezen szár kissé fölfelé ha­joljon s a végszög kissé hátrafelé legyen nyomható, minek következtében a hátsó szár a (k) lemez alsó szélétől megszabadul. A hátsó szárnak természetesen a (k) lemez könyöke mögött megfelelő játéktérrel kell bírnia. SZABADALMI IGÉNY. Csavarbiztosítás a csavaranyákon tolt záró hevederekkel, jellemezve az által, hogy a záró heveder rögzítésére U-alakban meghajlított (c) végszögek szolgálnak, melyek az (a) záró hevedereket fölülről körülfogják s (k) alátétlemezek (i) könyö­kei mögé vannak betolva. (1 rajzlap melléklettel.) ' A t LA v -SKZVfiMY ABSASAu tYOMDÍJ* pl

Next

/
Oldalképek
Tartalom