25948. lajstromszámú szabadalom • Fizetőszekrény forogható fizető lemezzel és keresztléczekkel szakaszokra osztott végtelen szállítószalaggal

- á -emelt ezen lemezt is, a vele összekapcsolt rugalmas (s) zárókilincscsel együtt, minek következtében a (c) hengerrel szilárd kap­csolatban álló (t) zárókerék 90°-kal elforgat­tatik és a végtelen (d) szállítószalag egy keresztlécz-beosztásnak megfelelő távolság­ban eltolatik. Mialatt a (c) henger negyed körforgását bevégezi, ugyanazon idő alatt teszi meg az (i) fogantyú lefelé való moz- j gásának körülbelül felét és csakis ekkor kezd az (u) fizetőlemez ferdén beállani, | hogy a rajta fekvő pénz az ekkor J álló végtelen (d) szállítószalagra s erről a (2) gyűjtőtérbe juthasson. Az (u) fizetőlemez­nek ferde helyzetbe való beállítását egy szintén az (m) tengelyen elrendezett kisebb (v) bütyöktárcsa eszközli, mely hozzányomul | az (a) szekrény mellső (ii) falához forgatha- I tólag kapcsolt (w) emeltyűhöz és az (x) rúd j közvetítésével az (u) fizetőlemezt ferde állásba hozza. Midőn az (1) fogantyú legalacsonyabb ál- ' lását elérte, az (y) húzórúgó által ismét visszavezettetik kezdeti állásába, míg a vég­telen (d) szállítószalagnak visszafelé való mozgását az ismeretes (zl) zárókészűlék aka­dályozza meg. SZABADALMI IGÉNY. Fizetőszekrény forogható fizetőlemezzel és keresztléczekkel szakaszokra osztott vég­telen szállítószalaggal, melynek mozga­tása egy kapcsolómű és egy kívülről kezelendő kézi emeltyű közvetítésével történik, jellemezve az által, hogy az (i) kézi emeltyű lefelé való mozgásának egy része által a (d) szállítószalag egy sza­kasszal előretolatik és azután, az (i) kézi emeltyű lefelé mozgásának másik része által, a pénz fölvételére szolgáló (u) fizetőlemez ferdén állíttatik, míg az (i) kézi emeltyű fölfelé való mozgásánál a fizetőlemez egyedül tér vissza kezdeti állásába. (1 rajzlap mellcklettc 1.) DALLAS RÉ8ZVÉNYTAHSASAO NYOMDA JA BUDAPCSTE*

Next

/
Oldalképek
Tartalom