25946. lajstromszámú szabadalom • Füstvetülék-behúzószerkezet szövőszékek számára

(e8) nyúlványa ütközik, míg a tű még egy darabbal tovább mozog, úgy hogy a szán a tűhöz képest elmarad és az (e9) csipesz vége az (el) rúgó hegye elé kerül. Ha most a. bordaláda hátraleng, úgy a helytálló (h) csapra ágyazott, a (h2) rúgó hatása alatt álló (hl) kar a (gl) kilin­cset az (e8) ütközőből kiakasztja, miáltal az (e4) szán az (e6) rúgó hatására hátrato­latik és az (el) rúgó hegye a már fönt leírt módon a 2. ábrában pontozottan raj­zolt helyzetből az (e9) csipesz szárai közé hatol és azt szétnyitja. A (g3) és (h3) üt­közők a (gl) és (hl) karok mozgásának határolására szolgálnak. Miután a vetülék csupán a szövet szé­lességének megfelelő hosszúságú darabok­ból áll, mesterséges szegély képzése válik szükségessé. A szegély képzése pl. a lOd. ábrában föltüntetett kötés segélyével eszközölhető, melynél az (l) lánczfonalak és a (z) vetü­lékfonalak köré az (x) lekötőfonalak hur­koltainak. A lekötő fonalak behurkolására a 10a. és 10b. ábrákban föltüntetett szer­kezet szolgálhat, mely azonban nem két, hanem négy (x) lekötőfonal behurkolására van szerkesztve, mi mellett egy-egy láncz­fonal köré két, egymást keresztező lekötő­fonal hurkoltatik. A szerkezet az (L) vasszekrénykéből áll, melyben a kettős (L1 L2) nyüstpálczák vannak elrendezve, melyek az (L5) csigá­kon átfektetett (L4) kötél segélyével van­nak egymással összekötve. Az (L2) nyüst az (L) szekrény résein átnyúló (L3) tolóka segélyével mozgatható. Az (L3) tolóka (L6) fülekkel van ellátva, melyek segélyével történik a tolóka mozgatása, és pedig föl­váltva az egyik és másik fül segélyével, úgy hogy az egyoldalú húzás folytán az alsó nyüst oldalt hajlik és a fölső nyüst pálczái közé hatol, miután pedig a nyüstpálczák végei ékalakúan végződnek, a fölső nyüs­töt is oldalt térítik ki. Ily módon tehát a nyüstöknek a lánczfonalak egyik és má­sik oldalán fölváltva való föl- és lemozga­tása által a lánczfonalak a lOd. ábrabeli kötés szerint körű lhurko Itatnak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tűs vetülékbehúzó szerkezet, szövőszékek számára, jellemezve az (al) térítőszár­nyakkal és gúla-alakú fejjel ellátott (a) tű által, melynek vége az (a2) toldat és az (a4) rúgó által alkotott, a vetü­lékfonal megfogására szolgáló csipesz alakjában van kiképezve és mely tűnek (al) szárnyai között képződő csator­nája egy (a3) válaszfal által két részre van osztva, melyek közül a fölső rész a vetülékfonal, az alsó rész pedig egy a bordaládára ágyazott (bl) emelő végé­nek az (a2 a4) csipesz szétnyitása czél­jából való befogadására szolgál, mely (bl) emelőt a bordaláda előremozgása alkalmával egy helytálló (b4) ütköző üti ki az (a) tűből, úgy hogy az (a2 a4) csipesz összecsukódik és a vetüléket fogvatartja, jellemezve továbbá egy az (e6) rúgó hatása alatt álló, a tű hossz­irányában eltolható (e4) szánra erősített (e9) rugókból képezett csipesszel ellá­tott (e) tű által, melyre az (e9 e9) ru­gók közé hatoló és a csipesz nyitására szolgáló hegyben végződő (el) rúgó van erősítve, oly módon, hogy az (e9 e9) csipesznek az (el) rúgó közbetolódása folytán történt szétfeszítése után az (el e9) rugók és az (e4) szánhoz erősí­tett (e7) sín között az (a) tű kereszt­metszetének megfelelő alakú és az (a) tű fölvételére szolgáló nyílás keletke­zik, mely az ebbe behatoló (a) tű kúpos alakja folytán annyira bővíttetik, hogy az (el) rúgó az (e9) rugók közül kito­latik, miáltal az utóbbiak összecsukód­nak, mi mellett az (e4) szán mozgatá­sára a bordaládára ágyazott (gl) ki­lincs szolgál, melybe az (e) tű kifelé mozgásakor az (e4) szán (e8) ütközője ütközik, úgy hogy a szán a tű többi ré­széhez képest elmarad, míg a bordaláda hátralengése alkalmával egy helytálló csap körül ágyazott (hl) kar a (gl) ki­lincset kiakasztja, mire az (e4) szán a reá működő rúgó hatására ismét hátra tolatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom